Számos református templomba jut el a Partiumi Falugazdász Hálózat által, a Magyarok Kenyere – 15 Millió búzaszem programban begyűjtött búzából készült kenyér, amelyet vasárnap az úrasztalára tesznek, a hívek pedig az úrvacsora alkalmával fogyasztanak majd el.
A falugazdászok sokadik alkalommal csatlakoztak a Kárpát-medencei programhoz, melyben a gazdák búza adománya gabona, kenyér vagy pedig péksütemény formájában jut el a rászorulókhoz.
Szombat délelőtt Magyar Loránd parlamenti képviselő, a Partiumi Falugazdász Hálózat koordinátora adta át a kenyereket a Láncos-templom gyülekezeti termében a lelkészeknek, Korda Zoltán lelkipásztor pedig megáldotta a kenyeret.
,,Álld meg a kenyeret, álld meg az ünnepi asztalt, ahol elfogyasztják és legyen ez a kenyér a szövetség kenyere, az új szövetség és a jövő szövetsége, ami minden közösségnek jelenti a megtartás kenyerét, Isten szeretetének jelenlétét” – mondta a lelkipásztor.
A nemzeti színű szalaggal átkötött kenyér megáldását követően már néhány lelkipásztor át is vette a gyülekezete méretének függvényében kiosztott egy vagy akár több kenyeret.
,,Eddig minden alkalommal, amikor a Magyarok Kenyere programban részt vettünk, a kenyérből jutott az úrvacsora-osztáshoz is. Fontosnak tartjuk ezt a programot, hiszen ez a magyar egység egyfajta szimbóluma” – tudtuk meg Magyar Lórándtól.
Szatmár megyében egyébként a programban eddig 7500 kilogramm búza és 1550 lej gyűlt a rászorulók támogatására.
Forrás: https://www.szatmar.ro/magyarok-kenyere-a-templomokban/