Alszik a szívben lángod, szeretet,
Mit régi tüzek hamva elfedett.
Mert könny locsolja, forró siratás,
Nem vethet lángot az alvó parázs.
És tesz a lélek élettelenül,
És vet új magot, szeretetlenül,
És jár és nincsen aratás,
Mert alszik benne a régi parázs.
Amíg le nem jő Isten Szelleme,
A lelkek mélyét nem tölti tele,
Míg csak sóhaj száll az ima helyett –
Szunnyad a parázs… nem lesz életed!
Gyújtsd fel a régi tüzet, Istenem,
Hogy minden lélek csodákat tegyen,
Vetése nőjön, míg a napba néz,
Legyen tüzeket gyújtó égi kéz!
Legyen a dal, a hang, az akarás,
S míg lángra gyúl a sok régi parázs,
Valóság legyen a nagy felelet:
Igen! Elnyertük áldott lelkedet!