Fundament: Krisztus a Törvény betöltése

A kérdést, hogy mit kezdjünk az Ószövetség törvényévével, a II. Helvét Hitvallás a 12. fejezetben az “Isten törvénye” cím alatt tárgyalja. A Belga Hitvallásban a 25. cikkelynek a következő a címe: “Krisztus a törvény betöltője” (a Koinonia kiadó kiadványában: “A szertartási törvény eltörlése és az Ó- és Újszövetség egyezése”).[1] A II. Helvét Hitvallás azt a felosztást használja, amely már a korai egyházban is előfordult (valószínleg Petrus Martyr- től származik):

1. az erkölcsi törvény (a Tízparancsolat és annak kifejtése a Pentateuchosban)
2. szertartási törvények (szertartások és istentisztelet)
3. polgári törvények (politikai és gazdasági kérdések)

A 20. századi teológia a szertartási törvényeket időnként történelmi kuriózumnak tekintette, a polgári törvényeknek pedig csak archeológiai értéket tulajdonított. Ezt gyakran azzal a gondolattal támadják, hogy az élet és a vallás a primitív népeknél általában, Izrael esetében pedig különösképpen szorosan összetartozott. A vallás uralta az életet.

A szertartási törvények középpontjában Krisztus áldozatának előképe áll. Ezek a törvények azt hangsúlyozzák, hogy Isten teljes igényt támaszt.

A polgári törvények azt mutatják, hogy Isten a jog és rend Istene (V.ö.: 1Kor 14,40). Ezek a törvények még mindig tanulságosak a társadalom számára.

A Tízparancsolat tartalmaz szertartási (2 – 4 parancsolat) és polgári (6-9 par.) elemeket.

A II. Helvét Hitvallás utal még az ószövetségi törvények céljára: megismerjük bűnünket (a törvény Krisztushoz vezető nevelőnk (paidagogos), Gal 3,24). Krisztus betöltötte a törvényt. A törvény többé nem kárhoztathat minket. A hitvallás kifejti azt is, hogy az árnyékok eltűntek, most amikor megjelent testben az igazság. A törvény haszna még most is az, hogy a hívők megismerjék mi az erkölcsösség és erkölcstelenség. Ezért kell továbbra is olvasni a törvényt. Most, hogy Krisztusban levétetett a lepel, a törvény értelme világosabbá vált (2Kor 3).

A Belga Hitvallásban a 25. cikkelyben hallunk ehhez hasonló hangokat: az árnyékszerű ceremóniákat nem kell tovább gyakorolni. Azok igazsága és lényege Krisztusban marad meg. A törvények haszna: az evangélium tanításában megerősítsenek, életünket Isten dicsőségére rendezzük.

A II. Helvét Hitvallás mélyenszántó szavakat szán a törvénynek, mint amely nyomorúságunk ismeretforrása. Ezzel a gondolattal találkozunk a Heidelbergi Kátéban is (2. Úrnapja), ám a Belga Hitvallásban nem.

Krisztus a “törvény vége” (telos-a, Rm 10,4). A törvény, mint az üdvözülés útja eltöröltetett. Ez azonban nem jelenti a törvény felfüggesztését. Minden megy tovább a maga útján, mert ugyanaz az Isten szól az Újszövetségben, aki az Ószövetségben a törvényt adta, és ugyanaz a szövetség folytatódik. Már nem a törvény, hanem a kegyelem alatt levők vagyunk. A törvényre nézve megváltozott a helyzetünk. A törvény továbbra is mérce. Talán a mérce kifejezés helyett mondhatnánk inkább tora-t, tanítást. A törvény olyan ruha, amely illik a világhoz. Jézus a Hegyi Beszédben megmutatja a törvény mélységét, lényegét (Mt 5, 17-48). A reformáció óta a törvényt ebből kiindulva – per sunecdochas – (a Hegyi Beszéddel) együttértve alkalmazta (lásd: HK). Krisztus a törvény betöltése, megmutatta a törvény eredeti értelmét és életéhez igazította.

Marcion az elsők között volt, aki ellentétet látott az Ószövetség (törvényei/Istene) és az Újszövetség (Istene) között. Luthernél hasonló gondolatokkal találkozunk a törvény általi megigazulás elleni éles tiltakozásából kiindulva, valamint abból, hogy ellentétet látott a törvény és evangélium között. Ezzel ellenkező mozgalmat, törvényeskedő etikát találunk a puritánoknál a 17. században (gondoljunk sabbatista vasárnapi erkölcsükre).

Hasonlóval találkozunk olyan holland teológusoknál, mint Ph.J. Hoedemaker (kb 1900) és A.A. van Ruler (kb. 1960). G. Brillenburg Wurth református etikus (kb. 1950) vitatja ezt az ellentétet. A szigorúság és a szeretet ugyanúgy megszólalnak az Ó-, mint az Újszövetségben (v.ö: 2Móz 19 és Zsid 12,29; a kivonulást és a fogságból való hazatérést a Golgotával).  A vérrel való meghintés a 2Móz 24,7-ben az Ószövetség kegyelmi jellegét mutatja.

W.H. Velema református teológus Törvény és evangélium (Wet en evangelie, 1987) c. munkájában az ApCsel 15-öt tárgyalja. Rámutat arra a simulékonyságra, amit Pál tanúsít a 4, ott felállított követelmény alkalmazásánál. Pál ugyanis körülmetéli Timóteust (ApCsel 16,3) és magára nézve nyugodtan enne áldozati húst (1Kor 8, 4-13). Mindezekben hagyja, hogy a missziói indítékok vezessék őt (1Kor 9,20). Velema levezeti, hogy az ApCsel 15-ből már csak a prostitúció tilalma van érvényben. Rámutat arra, hogy az ószövetségi törvény meghatározásokat az Újszövetség minden további nélkül iránymutatóként idézi  (5Móz 32,35 mint a Rm 12,19 alapja; a nyomtató ökör mint a tisztséget viselők jutalmazásának példája 5Móz 25,4 és 1Kor 9,8; a két vagy három tanú vallomása 5Móz 19,15 és 1Kor 13,1). Velema az ószövetségi törvénnyel való érintkezés 3 modelljét jelöli meg:

• a redukcionista modell: az Ószövetségi törvény többé nem érvényes, kivéve a szeretet, állhatatosság és bizonyosság központi gondolatait vagy a szoteriológiai szempontot.
• a “modellező modell”: az Ószövetség példákat, paradigmákat szolgáltat. Keress egyezéseket a napjaink szituációjával és kezeld az Ószövetséget, mint legfőbb indirekt Szentírási bizonyítékot.
• a történelmi rétegződés, a központi törekvésű szövegek és a feladhatatlan tantételek megkülönböztetése az Ószövetségben.

Következtetés

Összefoglalásképp amellett érvelek, hogy kiindulópontként az ószövetségi törvényadás klasszikus hármas felosztását vegyük. Ha leszámítjuk azt, hogy az egyház már nem állam és nem él a világtól elkülönülten (az egyház a világban van, de nem a világból való), elegendő fogódzónk van ahhoz, hogy ezeket a törvényeket arra használjuk, hogy minket az evangéliumban tanításában megerősítsenek és Isten akaratával megegyezően életünket teljes tisztaságban az Ő dicsőségére rendezzük.

Kérdések a beszélgetéshez

1. A Belga Hitvallás beszél arról, hogy az ószövetségi törvények “megerősítenek az evangélium tanításában”. Konkrétan hogyan? Ad-e a Belga Hitvallás ezzel kapcsolatban értelmes kiegészítést?
2. Átvesszük azt a javaslatot, hogy a mércét a Tórára cseréljük?
3. Vajon nem tartalmazza-e Marcion teológiája az igazság magvát: Isten az Újszövetségben mégis csak szeretetteljesebben jelentette ki Magát, mint az Ószövetségben? Nem haladja-e meg Krisztus szeretetparancsa sok zsoltárnak az ellenséggel szembeni bosszúgondolatait?
4. Egyetértünk-e W. H. Velema ApCsel 15 magyarázatával?
5. Osztjuk-e az írás végkövetkeztetésének gondolatait?

P.L. Voorberg

Emmeloord

2012. május 29.