A Hegyi beszédben a mi Urunk Jézus Krisztus szól az ellenségszeretetről. (Mt 5,38-48) A keresztyén emberek közül sokan, akik már ismerik ezt a bibliai szakaszt, és azok is, akik először találkoznak ezekkel a gondolatokkal, azt mondják: ezt egyszerűen lehetetlen betartani. És akik akár csak egy kicsit is végrehajthatónak tartják, azok is úgy vélik, nagyon helyesen, hogy csak Isten Szentlelke teszi ezt lehetővé bennem. Mindenesetre a: „nem vagyok én olyan rossz ember” mondással itt nem vigasztalhatjuk magunkat, amikor ezekkel a gondolatokkal találkozunk, mert érezzük, saját erőből távol vagyunk a krisztusi parancs beteljesítésétől. Szükségünk van rá, mert a természetünktől is idegen az, amit Jézus mond, s habár szimpatikus mondatok, belülről kell változnunk hozzá!
Klasszikus hasonlat erre az, amikor az ember ki akar menteni a vízből egy skorpiót és az kimentése közben megcsípi. Miért tette? Mert gyilkos a természete. Az ember ezt tudta, mégis miért tette? Mert neki, annak az embernek, mentő természete van. Erre a mégis segítő természetre buzdít Pál apostol is, amikor ezt mondja: „Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. A tisztességre legyen gondotok minden ember előtt. Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben. Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” – így szól az Úr. Sőt „ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia; mert ha ezt teszed, parazsat gyűjtesz a fejére”. Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a jóval a rosszat.”
Idegesítő főnök, kollega vagy beosztott, idegtépő családtag vagy szomszéd, antipatikus emberek… mit kezdjünk velük? Mit kezdjünk a rossz emberekkel? Igénkből kiindulva négy választ adhatunk erre a kérdésre:
- Álljunk ellene ösztönös cselekvéseinknek!
Amikor gonoszkodó emberekkel találkozom, és el kell szenvedjem társaságukat, vagy a velük való találkozást, sokat segít, ha magamban, tudatosan felteszek egy kérdést: Vajon miért viselkedik így? Mit lehet vele, hogy ilyen elviselhetetlen? Mitől ilyen? Az esetek többségében, amikor megtudom gonoszkodása okát, már nem haragszom rá, hanem inkább sajnálom. Ez haragoldó, méregtelenítő kérdés. Nem mérges vagyok, inkább már szánalmasnak tűnik, amit csinál. Szegény! A sebzett ember sebez, a rosszindulatú pletykafészkek házassága romokban áll, és ezért szólják meg mások kevésbé rossz párkapcsolatát. Imádkozzunk értük! Mi pedig tudatosan védekezzünk ez ellen, nem támadással.
Képzeljük magunk elé a történetet! Állítólag valahol megtörtént. Egy középkorú, nyegle férfi telefonnal a fülén, nyugodtan, andalogva sétál át a zebrán. Megérkezik egy autós is, aki szépen, annak rendje és módja szerint, megáll a zebra előtt. Amikor azonban azt látja, hogy a másik felháborítóan nyugodtan sétál, megnyomja a dudát, ezzel sürgeti a gyalogost, aki még szemtelenebbül reagált erre: két kezét rátette a motorháztetőre és cinikusan annyit kérdezett: hova sietsz? Aki sofőrként olvassa e sorokat, már annak is felmegy a cukra, nemhogy ennek a delikvensnek, aki nem tudván uralkodni indulatain, belelépett a gázba. Egy végeláthatatlan pereskedés kezdődött az ügy kapcsán, a gyalogos a söfőrt gyilkossági kisérletért perelte. Nos, megéri gondolkodni, mielőtt cselekszünk. Ne legyünk csupán ösztönlények! Gondolkozzunk!
- Álljunk elő a béke ajánlatával!
Nagyon tetszik Pál megfogalmazása: ami tőlünk telik, tegyük meg! A mi reszortunkért vagyunk felelősek, nem az ő reakciójáért. Lehet, hogy köztünk nem lesz béke, de bennem béke lesz, ha ezt meg tudom tenni.
Itt is érdemes egy kérdést feltenni magunknak! Te mit tettél azért, hogy a másik ellenséged lett? Tényleg nem bántottad meg? Nem mondtál, tettél olyat, ami miatt méltán haragszik? Ha igen, rendezd, kérj bocsánatot! Ha azonban hited senkinek sem ártó gyakorlata, identitásod, személyed, lényed miatt haragszik, akkor az nem a te sarad. Példa: Ha valaki azért dühös rád, mert te hiszel Istenben, nem kell hitetlené válj a béke érdekében. Ha reformátusként elmész kirándulni olyanokkal, akik szobrok előtt hajbókolnak, kereszteket csókolnak, nem az a megoldás, hogy a béke érdekében te is megteszed, hanem tisztelettel visszautasítod: ne ítéld el őt, hogy ez teszi, de ő is tiszteljen téged annyira, hogy elfogadja, a te hited ezt nem engedi meg. Persze, természetesen ehhez tisztában kellene lenni hitünk alapjaival, a szeretet és a béke kötelékében. Tartsd ki hited és identitásod mellett! Ne légy olvadó cukor mások kávéjában! Úgy adj ízt, hogy lényed megmaradjon! Gondolkozzunk!
- Ne álljunk Isten útjába!
Istené a bosszú. Ha mi akarunk bosszút állni, beállunk a „puska” elé. Hogyan? A délszláv háborúban egy szakácsról jegyezték fel azt, hogy bosszúból, hogy megölték a nővérét, mintegy háromszáz emberrel végzett az ellenség seregéből. A pszichológusnak utólag elmondta, hogy a lövések folyamán egyre inkább érzéketlenné vált. A bosszúszomj nem csillapodott, de ő maga gyakorlatilag elő halottá vált: a bosszúvágy megölt engem is – fogalmazta. Isten gyermeke nem áll bosszút és akkor sem örül, ha ellensége pórul jár, utólag még őt is képes sajnálni. A kárövendés nem lehet életünk része.
Képzeld el az elképzelhetetlent! Van egy fiad. (nem ez az elképzelhetetlen, ez eddig megy) Ezt a fiút a rajta lévő aranykaróra miatt megölik. A gyilkossal szemben állsz. Mit csinálsz? Senki sem fog téged, a bíróságon kívül, elítélni azért, ha válaszul te is megölöd a gyilkost. Mindenki megfogja érteni tettedet. Folytassuk tovább a gondolatot két Igével: „mikor ellenségei voltunk, megbékéltettünk Istennel Fia halála által.” (Róma 5,10a) “Titeket is, akik egykor Istentől elidegenültetek és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, most megbékéltetett emberi testében halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé.” (Kol 1,21-22) Isten egyszülött Fia a mi bűneink miatt halt meg! Mi voltunk a gyilkosok. Mi volt erre az Atya reakciója: az ember megváltása. Ez a vér lett egyetlen esélyünk, csodálatos lehetőségünk, hogy tisztán álljunk meg majd egykor előtte. Van tehát kitől tanulnunk és van ki bennünk működjön Lelke által.
Tisztázzuk! Nekünk egy ellenségük van! A Sátán, aki lehet, hogy a másikban túlteng. Csak a szeretettel tudjuk Őt legyőzni. Gondoskodjunk!
- Égesd el az ellenségedet!
Nem kell ezt szószerint érteni! Eleven szenet tenni a fejére azt jelenti, hogy meglepő dolgot teszel olyat, ami sokkolja. Meglepő a megbocsátás, a mégis megbocsátás. A szeretet sokkol és blokkolja a gyűlöletet. Kiszeretni az emberből a Sátánt. Nem a Sátánt kell szeretni, de azt, aki elfoglalt csak a szeretettel lehet megmenteni. Közben pedig vigyázz, hogy nehogy olyan légy, mint ami ellen harcolsz!
Beteg a világ! Ki más ápolja, mint Isten gyermekei. És mindig lesz kit ápolni, szeretettel változtatni. Gondoskodjunk!
Egy személyes, friss élménnyel zárom. Nem különleges, de jó volt megélni. Egy évvel ezelőtt megharagudtam valakire, aki egy levelezőlistán, amin én is rajta vagyok, olyan dolgokat írt, ami csalódást okozott számomra, dühös voltam rá, nem néztem volna ki belőle. Aztán úgy hozta az élet, hogy fel kellett hívnom telefonon, Isten adott erőt ahhoz, hogy ne a bosszú keserű szavának tolmácsa legyek. Kellemes beszélgetés után nagy örömmel konstatáltam, hogy elmúlt haragom. Győztesnek éreztem magam, felszabadultam. Ez az igazi győzelem! A bosszú vereség, mely érzéketlenné tesz, a szeretet nyereség, mely érzéki emberré tesz, közben pedig egy olyan örömöt érzel, ami előíze annak, ami az örökéletben vár rád.
Rácz Ervin,
Szigetlanka