A patóházai református gyülekezetben 2022-ben volt hetedik éve, hogy a gyermekek szállításába tudott segíteni az Egyházközség.
Mivel a faluban nincs magyarnyelvű oktatás ezért a gyermekek nagyrésze a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban tanul. Lényeges az, hogy a magyar református identitásukat megőrizve növekedjenek a gyerekek. Ennek a célnak az eléréséhez járul hozzá, hogy tehermentesítik a szülőket azáltal, hogy a gyülekezet tulajdonában lévő busszal hazaszállítják a gyerekeket. Ennek fényében a szülők nem kell megtörjék a napjukat, hiszen délután vagy estig dolgoznak. A program által jó kapcsolat alakul ki a szülők és a lelkipásztor között. A gyerekek biztonságban utazhatnak, nem kell egyedül a városi buszon idegenek között hazajöjjenek.
Ez a folyamat továbbá gyümölcsöző, mert a lelkipásztor jobban megismeri a gyerekek, nemcsak a vallásórán találkozik velük. A gyerekek így szívesen járnak vallásórára és az istentiszteleti alkalmakra is. A Patóházai Református Egyházközségben, olyan gyülekezetben, amely többségében román ajkú lakosság vesz körül, mindent megtesznek azért, hogy a magyarság megmaradjon és növekedjen.
Istennek legyen hála és köszönet illesse a támogató Communitas Alapítványt, hogy ez a projekt 2022 ben is megvalósulhatott. – mondta Törő Attila Miklós patóházai lelkipásztor.


