Lélekemelő hálaadó istentiszteletre került sor október 24-én a szatmárnémeti Láncos templomban, ahol a megújult Református Gimnáziumért adtak hálát a közéleti és egyházi méltóságok, lelkipásztorok, támogatók, tanárok, diákok, szakértők és a meghívott vendégek. Forrás: krek.ro Az ünnepi alkalmon Ft. Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét az Apostolok Cselekedetei 9,15–16 alapján. Prédikációjában […]
Meghívó – A Szatmárnémeti Református Gimnázium avatási ünnepségére
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) nevében szeretettel meghívjuk az utóbbi néhány év erőfeszítéseinek köszönhetően megújult Szatmárnémeti Református Gimnázium avatási ünnepségére, amely 2025. október 24-én Szatmárnémetiben, helyi idő szerint 12 órakor kezdődik a Szatmár-Láncos Református Egyházközség templomában, majd később a felújított iskola udvarán folytatódik. Az esemény ünnepi programja a következő: 12:00 – Istentisztelet a Láncos templomban […]
Velünk az Isten – 2025. október 23.
,,Amikor Fülöp odafutott, hallotta, hogy Ézsaiás prófétát olvassa, és megkérdezte tőle: Érted is, amit olvasol?” – (ApCsel 8,30) Az etióp főember útja magányos. A sivatagon halad át, kezében az Írás, de a szíveben kérdések vannak. Isten azonban nem hagyja magára azokat, akik őszintén keresik Őt. Küld valakit – egy embert, aki hallgat, kérdez, és segít […]
Az evangelizáció lehetőségei ma – Missziósok Csendesnapja Hegyközszentmiklóson
Krisztus Teste, mint egyház kisebb, mint a te testi mivoltod, Isten abba a „Legkisebb Poharába”, edényébe töltötte ki a Lelkét, ha a tiedről sikeresen „leszedted a keresztvizet”, akkor az túlnőtt a Krisztus testén. Akkor még „nem fér beléd” Krisztus, ha túl nagy vagy/ nagynak képzeled magad. De, aki kisebbnek látja magát az őt is elérő […]
Velünk az Isten – 2025. október 22.
,,…mikor látta Simon, hogy az apostolok kézrátételével adatik a Lélek, pénzt ajánlott fel nekik,és így szólt: Adjátok meg nekem is ezt a hatalmat, hogy akire ráteszem a kezemet, az vegye a Szentlelket. Péter azonban ezt mondta neki: Vesszen el a pénzed veled együtt, amiért azt gondoltad, hogy pénzen megszerezheted az Isten ajándékát! Nem részesülhetsz és […]
Valláskártalanításról, gyülekezeti találkozón, Kismajtényban
2011 óta minden évben találkozót rendez Erdőd, Dobra, Szatmárhegy, KIsmajtény és Magyargéres, arra emlékezve, hogy az ellenreformáció idején az Erdődről elűzött reformátusokat az utóbbi négy gyülekezet fogadta be. Ez alkalommal Kismajtényban találkoztak a gyülekezetek képviselői. Vasárnap 15 órától megtelt a kismajtényi református templom, legalább négyfelől érkeztek a hívek, akik alig várták már, hogy ismét találkozhassanak. […]
Jubileumi koncert – Jubileumi kirándulás
A „BEL-CANTO” kamarakórus és a Szatmárnémeti Református Gimnázium „GYÖNGYSZEM” gyermekkara idén ünnepelte megalapításának 18. évfordulóját. Ennek kapcsán szeptember közepén a Szatmári Római Katolikus Székesegyházban teltházas koncertet adott. Októberben a két kórus, a már régen tervezett Kalotaszeg-kiránduláson vett részt. A kirándulás útvonala és programja egyaránt tartalmazott természeti szépségeket és történelmi, valamint zenei különlegességeket is. Kalotaszeg felé […]
Nemzedékről nemzedékre – Presbiteri konferencia Apában
Egyházmegyei presbiteri konferenciát tartottak Apában. A házigazda gyülekezet lelkesen készült és várta a gyülekezeti elöljárókat. Szombaton délelőtt 10 órakor megtelt presbiterrel az apai református templom a Szatmári Református Egyházmegyei Presbiteri Szövetség őszi konferenciáján. Az igehirdetés szolgálatát a Tékozló fiú példázata alapján Kiss József egyházmegyei főjegyző, Szatmár-németi lelkipásztor végezte, hangsúlyozva az értékekhez és a hagyományainkhoz való […]
Velünk az Isten – 2025. október 21.
„Ő pedig mivel Szentlélekkel teljes volt, az égre emelte tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust Isten jobbja felől állni.” – (ApCsel 7,55) A Szentírás egyik legmegrázóbb jelenete ez: István, az első vértanú, a nép előtt áll, vádolják, gúnyolják, halálra ítélik. De miközben az emberek dühösen köveket ragadnak, ő nem lefelé néz, hanem fölfelé, a […]
Velünk az Isten – 2025. október 20.
„Akkor a főpap megkérdezte: Valóban így van ez? Ő pedig azt mondta: Férfiak, atyámfiai és atyák, hallgassatok meg! A dicsőség Istene megjelent a mi atyánknak, Ábrahámnak, amikor Mezopotámiában volt, mielőtt Háránban letelepedett…” (ApCsel 7,1-2) A rész címében az szerepel, hogy István védőbeszéde. Hát nem egy klasszikus védőbeszéd, mert első vértanúnk egyáltalán nem magával foglalkozni, hanem […]


