„…Aki hálaáldozattal áldozik az Úrnak, maga vigye az Úrnak az ő áldozatát az ő hálaáldozatából.” – (3Móz 7,29)
Ma reggel talán idegenkedve olvassuk a kijelölt igeszakaszt, hiszen áldozatokkal találkozunk benne. Áldozatokkal, melyeket bár Isten rendelt, de már nagyon régen. Ma már nem szokás és különben is ki az, aki ma szívesen hoz bármiért is áldozatot? Isten ma mégis erről beszél nekünk. Azért teszi ezt, hogy mi megértsük: minden jó adomány tőle származik. Talán gondolatban tovább kérdezünk: ha tőle van, miért kell visszaadni abból? Isten igéje beszél a tized megfizetéséről, mint az ő parancsáról (Malakiás 3. fejezet). Ugyanakkor összefüggésbe hozza ezt az ő próbára tevésével. Ha sikerült Istent e tekintetben megpróbálni, abból áldás származik a számunkra.
Oda szoktuk-e tenni elé hálaáldozatunkat? Talán sokszor nehezen áldozunk az Isten ügyére, de aki cselekedett már így, az tapasztalta, hogy micsoda áldások hullanak az életébe, sokszor bizony harmincszor, hatvanszor, százszor annyi.
Még valami nagyon hangsúlyos a mai igében: „maga vigye az Úrnak”. Maga! Nem más. Ne elküldd Isten ügyére szánt áldozatodat, ne megbízz valaki mást, hogy „imádkozzon helyetted”, – lehetetlen vállalkozás volna – hanem menj oda, s ami ott van a szíveben, markodban magad tedd Isten oltárára. Áldások fakadnak utána. Ámen.
Kala Noémi Katalin,
Tamásváralja