2013. január 13.

“De azok erõsködének, mondván: A népet felzendíti, tanítván az egész Júdeában, elkezdve Galileától mind idáig.”

Lukács 23,5

Keresztyén Testvéreim!

Jézus a Názáreti, aki csodákat tett embereket gyógyított egész életében, jót tett most megaláztatik, és bíróság elé vitetik. Pilátus előtt kell megállnia és megvédeni magát a hamis vádakkal szemben. És mit látunk? Védekezésnek semmi nyoma, Jézus csak hallgat, még Pilátus kérdésére is csak annyit mond, „hogy te mondád” Pilátus pedig erre csak annyit tudod mondani, hogy nem találok benne semmi bűnt.

A világ azóta se változott semmit, nincs új a nap alatt, ahogy szokták mondani. Ma se viselkednénk másképp, hiába vannak előttünk a csodák annak ellenére mi is bele esünk az ítélkezésbe, Hányszor de hányszor ítéljük el a másikat azért, hogy csak mentsük magunkat. Hányszor állítunk fel hamisvádakat felebarátunkkal szemben, pedig tudjuk a parancsolatból, hogy ne tégy hamis tanúbizonyságot, s mégis megtesszük.  Olyan felgyorsult tempójú világban élünk, ahol csak a gazdasági érdekek működnek, eltiporjuk a másikat, hogy nekem jobb legyen. Ma Jézus nem a hallgatásra biztat téged, hanem arra, hogy állj ellen a kísértésnek. Ne állj be te is  a nép körébe, akik majd ordítani fognak, mint az éhes oroszlán amely arra vár hogy felfalja a zsákmányt mert lehet téged fog felfalni s te leszel az áldozat.

Ember vigyázz, mert egyszer meg kell te is állj az ítélőszék előtt, ahol már kereshetsz kibúvott, mert ott már késő lesz.  Mai Igénk keményen választás elé sarkall bennünket, hogy örök kárhozat vagy örök élet? Melyiket szeretnéd?  A kegyelmi idő alatt még meghozhatod a döntés s a jó ösvényre, térhetsz, vagy követed a tömegeket, a hamis vádlókat és hozzájuk szegődsz és ordítasz velük? Lehet, hogy a könnyebb és jobb választás lenne a tömeg mellett letenni a voksodat, mert az olyan jó, mert abból csak rövid távú hasznom lenne belőle, esetleg érdekeltségem származik belőle, de vigyázz, mert ha lelkedet eladod, akkor vége mindennek akkor az örök sötétség vár rád. Jézus ott nem szólt semmit, mert tudta, hogy ez vár rá azért, hogy nekünk az ő feltámadásával örök életünk legyen. Ezt tette érted Jézus életet szerzett neked az Ő halála által, vajon meglátod e ezt?

Jézus azonban ma is szól, hogy tudod én mit tettem érted, megváltottalak neveden, szólítottalak….  Még most is ezt mondod, hogy feszíts meg, mert bűnös vagyok?

Válassz, követsz engem és kiállsz a toborzó, örültek, tömegéből s mondod, hogy én ebből nem kérek, mert nekem élő Krisztusom van, s mondjad velem: követelek Uram megváltóm, aki mentsváram vagy s kihozol a reménytelenségből, s reménységgel töltöd el a szívem, mert tudom Uram, hogy te vagy a sarokkő, amely örök és ha ezt elhiszem akkor ezáltal nekem is örök életem lehet. Ámen

Kaszaniczki Csongor,

Tornyospálca

 

Vélemény, hozzászólás?