„Én ellenben megteljesedem az Úr lelkének erejével, és ítélettel és hatalommal, hogy hirdessem Jákóbnak az ő vétkét, és Izráelnek az ő bűnét”. Mik 3,8
Fény és sötétség nagyon éles kontrasztja jelenik meg a próféciás könyv harmadik részében. A hamisan ítélő próféták, papok és fejedelmek a sötét oldalon, velük szemben pedig a próféta. Egymagában? Nem, Isten áll mellette. És ő egyedül többet ér így, mind Izráel és Júda minden tanítója. Mert, míg azok a honoráriumhoz mérik mondanivalójukat, Isten embere a rá bízott igét szólja. Őt nem a jutalom hajtja, hanem az Úr lelkének ereje hatja át. Kitölti egész lényét, és amikor megszólal, már nem ő, hanem Isten szólal meg általa.
Különbséget tenni Isten szava és a hamis próféták igehirdetése között, minden időben nagy feladat volt és marad. És nem egyszerűen az emberi bölcsesség, sőt ki kell mondanunk, nem az ítél helyesen ebben a kérdésben. Csakis Istenre figyelve tudjuk elválasztani a jót a rossztól, a sima nyelvű hízelkedést az igaz isteni Igétől. Mert sokszor fáj Isten szava. Amikor a vétkünket hirdeti, szeretünk elfordulni, a fülünket bedugni, vagy csak legyinteni, úgysem nekem szól. De így örökké a sötétségben maradunk, és nem virrad ránk fel a nap, az ünnep, megváltásunk és megtartatásunk napja.
Lépjünk ki a fényre, merjünk találkozni a betlehemi mező isteni jelenésével, és megfürödni abban az isteni dicsőségben, amely körülvette a pásztorokat. Tudjunk és merjünk beállni Mikeás mögé, meghallani és elhirdetni Isten szavát!
Varga Botond,
Kisbábony