Ez 43, 74 „És mondá nékem: Embernek fia! ezt az én királyi székemnek helyét és lábaim talpainak helyét, a hol lakom Izráel fiai között örökké, és itt az én szent nevemet többé meg ne fertéztesse Izráel háza,.”
Olvasandó 43,1-12
Ebben a versben azt ígéri az Úr, hogy népe között fog lakni. Ez a nagy ajándék nagy feladattal és nagy felelősséggel jár együtt. A hívő ember számára ez elsősorban ajándék és áldás. Boldoggá tehet minket az, hogy sohasem vagyunk egyedül. Leginkább akkor van ennek nagy jelentősége, amikor úgy érezzük, hogy a legnagyobb szükségben váratlanul egyedül, támasz és segítség nélkül maradunk. Jól példázza ezt Jézus Krisztus tékozló fiúról szóló példázata, aki a kezdetleges jólét utána a disznók eledeléhez folyamodna, de aztán ráébred, hogy jobb neki az atyai háznál. Az Isten kegyelmének gazdagságát jelzi az, hogy mi már hányszor megtettük ezt a tékozló utat oda-vissza és Ő még most is szeret.
Isten állandó jelenléte viszont felelőséggel jár az életükben, sőt rövid önvizsgálat után még tehernek is érezhetjük. Felmerül bennünk a kérdés: Isten azt a lelkületet várja el tőlem a mindennapokban is, mint a templomban? Ő akkor is ott volt velem, amikor szándékosan vétkeztem? Látta haragomat, dühömet, irigységemet,…? Igen, Ő mindezekről tud és mégis szeret, ennek megélése pedig térdre kényszerít. Alázattal álljunk meg ma is Előtte és adjunk hálát az Ő jelenlétéért. Ámen!
Boldog, ki lát
Arany Viktor
Hogy Isten szeret,
Kérdés nem lehet.
Csak azt mondhatom vakon,
Hogy én nem látom.
Boldog ki lát,
S felnyílott szeme,
Az Isten mindig
Ott lesz vele.
Erdei-Árva István,
Szamoskóród