Fil. 4,11 „Nem hogy az én szűkölködésemre nézve szólnék; mert én megtanultam, hogy azokban, a melyekben vagyok, megelégedett legyek”
Olvasandó Fil. 4, 10-23
Pál apostol a levél végén megköszöni a gyülekezetnek az adományt, amit küldtek neki. Mindezt pedig úgy teszi, hogy a hangsúlyt nem az adományra helyezi, hanem arra, hogy az adakozásban maga a gyülekezet is meggazdagodott. Pál elfogadta a filippibeliek adományát, mert tudta, hogy nem élnek vissza azzal. Ez azért is fontos, mert Pál a saját keze munkájából élt meg és nem engedte, hogy a gyülekezetek tartsák el őt. Neki elég volt a szegényes életforma is, ő maga tesz erről bizonyságot a 11. versben: „megtanultam, hogy azokban, a melyekben vagyok, megelégedett legyek”.
Érdekes dolog az életünkben a megelégedettség, hiszen ennek csak abban az esetben van áldása, ha azt Krisztus táplálja. Nélküle ez az érzés vagy az önelégültségben vagy a passzivitásban vesz erőt az emberen. Ez a két eset a hitéletünkben is megmutatkozik. Vannak, akik teljesen elégedettek a hitéletük gyakorlásával, ez pedig eljuthat egészen a farizeizmusig: „Isten! hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek” (Lk.18,11). A másik véglet pedig az, amikor az ember lebecsüli önmagát és igyekszik minden isteni késztetésre passzivitással felelni, mondván én tökéletesen elégedett vagyok ezzel az életformával. Hol a helyes út? A választ a Példabeszédek könyvében találjuk meg: „ Az Úrnak félelme életre visz; és az ilyen megelégedve tölti az éjet” – hadd tegyem hozzá – az életet. Ámen!
„Nekem az élet”? Te világ, te föld,
ne hidd, hogy színed, illatod betölt,
a színed, fényed, vágyad, illatod.
Minden virágod ideadhatod,
s lelkem kiált, sikolt epedve: Még!
„Nekem az élet Krisztus!” Ő elég.
Részlet Túrmezei Erzsébet „Nekem az élet…” c. verséből.
Erdei Árva István,
Szamoskóród