„És ha a másén hűek nem voltatok, ki adja oda néktek, ami a tiétek?” Lk 16,12
Olvasásra: Lk 16,1-12
Jézus Krisztus tanítványait szólítja meg a mára kijelölt példázatban. A hamis sáfár ügyeskedéseiről beszél, és a példázat végén szegezi a kérdést a mindenkori hallgatónak: ha a másén hűek nem voltatok, ki adja oda néktek, ami a tiétek?
Ki ez a más? Mi az, amire nekünk hűségesen vigyáznunk kell? Tanítványokként kell figyelnünk, úgy kell meghallanunk ezt az igét is, és máris világossá válik: nekünk nem másra kell ujjal mutogatnunk, nem mások háza táján kell sepregetnünk, hanem legelőször otthon.
Lelkipásztorként, presbiterként, gyülekezeti tagként – a mai kor tanítványi közösségeként kell meghallanunk az igét, a kérdést, és azonnal érteni fogjuk: az, amit Jézus Krisztus ránk bízott, a saját kis nyájunk – egy baráti közösség, egy család, egy gyülekezet, egy faluközösség – az, amelyre ügyelnünk kell. Ezt a nyájat kell hűséggel pásztorolnunk. Azzal a hűséggel, amellyel a Jó Pásztor azért az egyért is elmegy, nem hagyja magára, mert neki fontos.
És amikor a másén hűek vagyunk, amikor Megváltónk javaira így vigyázunk, érdemesnek találhat arra, hogy a személyesen nekünk előkészített ajándékot átadja. Ezért „légy hű mindhalálig, és néked adom az életnek koronáját!”. (Jel 2,10)
Varga Botond,
Szatmár-Németi