„Ne nyugtalankodjék a szívetek, higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok lakóhely van, ha nem volna, megmondtam volna nektek. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. És ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” – (János 14,1-3)
„Isten a szíveknek és a veséknek vizsgálója”(1Sám. 16, 7), és milyen jó, hogy ez így van! Jézus Krisztus látja a zaklatott, nyugtalan tanítványok lelkét, tisztában van vele, hogy távozása nagyon megfogja viselni őket. Éppen ezért a segítségükre siet, próbálja felkészíteni őket az elválásra. Jó nekünk tudni azt, hogy Isten figyel lelkünk minden rezdülésére, nem közömbös számára semmi, ami bennünket érint. Istennek ez az együttérző vonása Krisztusban lett számunkra igazán nyilvánvaló, aki együtt örült az örülővel, de együtt tudott sírni a síróval is.
Valahogy nekünk is ilyenekké kell válnunk, noha ez nem is annyira könnyű ebben az egyre inkább érzéketlenné, közömbössé váló, elgépiesedett világunkban. Sok emberből teljesen hiányzik az együttérzés képessége, és helyette csak a gyűlölet lesz uralkodóvá. A napokban hallhattuk, hogy a magyar kormánynak sikerült hazahozni két kárpátaljai magyar hadifoglyot Oroszországból, akikkel az ellenség emberségesebben bánt, mint azok, akikért kénytelen volt harcolni. S az interneten döbbenetes volt olvasni ezzel kapcsolatosan némelyik kommentet, ami teljes érzéketlenségről, az együttérzés elemi hiányáról tanúskodott. Vigyázzunk, nehogy mi is ilyenekké váljunk!
De nemcsak az érzéketlenné, közömbössé válás fenyeget bennünket, hanem a nyugtalanság, a félelem, a „mi lesz velünk, ha” érzés eluralkodása életünkben. Jézus ezek helyett egyetlen alternatívaként a hitet, a belé vetett bizalmat ajánlja. A holnaptól, a jövőtől nem kell félnie annak, aki feltétel nélkül bízik Istenben, sőt, annak az embernek nem csupán a földi élete van biztonságban Krisztusnál, hanem az örök élete is biztosítva van nála. Persze tudjuk, hogy míg e földön vagyunk a hitünk sem lehet tökéletes, következésképpen a félelmeinket, aggódásainkat sem tudjuk teljesen kizárni magunkból, de azt elérhetjük – Isten segítségével -, hogy az Istenbe vetett hit domináljon életünkben, és az aggodalom egyre inkább háttérbe szoruljon. Istennek gondja van reánk, számíthatunk reá itt a földön, mindennapjainkban és az örökkévalóságban is. Napjainkban a világban történő események komoly aggodalomra adnának okot, de „Ki Benne bízik és remél, /Az mindörökké Véle él” – (MRÉ 399,4). Ámen.
Szilágyi Balázs,
Szatmár-Láncos