„Mert az ő atyjafiai sem hívének benne.” – (János 7,5)
János evangélistának a megjegyzése mellbe vágja a bibliaolvasó embert. Jézus Krisztust még azok sem értik meg igazán, akik hozzá a legközelebb állnak: a testvérei. E megállapítás előzménye az, hogy egy adott pillanatban Jézus nem kíván Júdeába menni, mert vannak, akik meg akarják ölni, ezért tartózkodik Galileában. Testvérei azonban azt javasolják neki, menjen fel a zsidók nagy ünnepére Jeruzsálembe, hogy minél nagyobb tömeg előtt tegye magát ismertté. „Mutasd meg magadat a világnak”- mondják neki, más szóval, tedd magad népszerűvé, most van itt az ideje ennek. Nem lehet remekebb alkalom a tanítás terjesztésére, mint egy nagy ünnep, ahol népes tábor van jelen nem csupán néhány lődörgő ember.
Első hallásra logikus gondolkozásnak tűnik, de valójában nem több puszta emberi okoskodásnál. Van úgy, hogy az ember sokszor megpróbál ügyeskedni, és ez persze adott esetben nagyon kézenfekvőnek, ésszerűnek tűnik az emberek előtt, de nem Isten előtt is. Jézus nem akar okoskodni, hanem számára mindig az a fontos, hogy a mennyei Atya mit akar, és mikor akarja. Ezért válaszol így a testvérei felvetésére, hogy nem jött el még az ideje annak, hogy a nagy nyilvánosság elé tárja tanait, pláne nem úgy, ahogy testvérei gondolták, hogy tudniillik a maga népszerűsége érdekében tegye azt.
A testvérek és Jézus gondolkodása nem találkoznak, és ez valójában azért van, mert nem hisznek Jézusban. A hitetlen ember nem érti, mert nem is értheti Istent, erre csak akkor van lehetősége, ha hisz benne, ha közösségben van vele. Érvényes ez az emberi kapcsolatokra is. Akkor értjük igazán egymást, ha szoros kapcsolatban állunk egymással, ha szavak nélkül is értjük egymást. Tegyünk meg mindent azért, hogy minél jobban hangolódjunk rá Istenre, fűzzük szorosra a vele való kapcsolatunkat, hogy ne okoskodni kelljen bizonyos estekben, hanem Isten tervére, akaratára hagyatkozni, összpontosítani, mert az a jó, az a helyes, az válik hasznunkra, illetve üdvösségünkre. Ámen.
Szilágyi Balázs,
Szatmár- Láncos