„Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé.” – (János 6,66)
Nagyon fájdalmas ez a mondat, mert nem ellenségekről van szó, nem a farizeusokról, nem a kívülállókról, hanem a tanítványokról. Olyanokról, akik addig ott voltak Jézussal, hallgatták, követték, lelkesedtek érte. És mégis: eljött egy pont, ahol azt mondták: ez már túl sok.
Ez az ige ma is kényelmetlen. Mert minket is kérdez. Nem azt, hogy mit gondolunk Jézusról elméletben – hanem azt, hogy meddig vagyunk hajlandók vele menni?
Jézus csodát tesz: ötezer embert jóllakat. A tömeg lelkes. Királlyá akarják tenni. De Jézus nem ezt keresi. Elkezd beszélni arról, hogy ő az élet kenyere, és hogy aki nem eszi az ő testét és nem issza az ő vérét, annak nincs élete. Ez kemény beszéd. Félreérthető. Provokatív. Nem simul bele a vallásos elvárásokba. Itt derül ki valami nagyon fontos: sokan addig követték Jézust, amíg az megfelelt az elképzeléseiknek, amíg csodát tett, amíg segített, amíg adott. De amikor Jézus tanítása megkérdőjelezte a gondolkodásukat, az életmódjukat, a kontrolljukat – akkor sokan elmentek. Ez ma is így van. Jézust szeretjük, amikor bátorít, vigasztal, segít. De mi történik akkor, amikor Jézus nem azt mondja, amit hallani akarunk, hanem amit hallanunk kell?
Jézus nem tart vissza senkit. Figyeljük meg: Jézus nem fut utánuk. Nem alkuszik. Nem mondja: „Várjatok, félreértettetek!” Hagyja őket menni. Ez megrendítő. Jézus tiszteli az ember döntését. Nem kényszerít követésre. Nem manipulál. Nem épít tömeget minden áron. Ekkor Jézus megfordul, és a tizenkettőhöz szól: „Vajon ti is el akartok menni?” Ez nem költői kérdés. Ez valódi kérdés. Mintha Jézus ma is így kérdezné tőlünk: Te miért vagy még itt? Szokásból? Megszokásból? Félelemből? Vagy azért, mert nincs máshol élet? Péter vallástétele: nem tökéletes, de őszinte: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad.” Ez az egyik legszebb vallástétel a Bibliában – és közben nagyon emberi. Péter nem azt mondja: mindent értünk. Nem azt mondja: mindig erősek vagyunk. Péter tudja: Jézussal sem könnyű. De nélküle nincs élet, nincs igazi élet, nincs örök élet.
Ez nagyon fontos felismerés. Péter már ekkor sejti: Jézussal együtt jár a félreértés, az útkeresés, a kudarc, sőt a kereszt árnyéka is. De mégis kimondja: „Kihez mennénk?”
Ez a mondat azt is jelenti, hogy Péter már kipróbálta a világ válaszait. Tudja, mit érnek az emberi ígéretek, a gyors megoldások, a könnyű utak. És tudja azt is, hogy Jézus nem kínál olcsó vigaszt. Nem ígér fájdalommentes életet. De olyat ígér, amit senki más nem tud: életet. Valódi életet. Örök életet. És itt válik igazán személyessé a kérdés számunkra. Mert mi is gyakran úgy vagyunk Jézussal, hogy szeretnénk az áldásait a következményei nélkül. A kenyeret, de a tanítást kevésbé. A vigaszt, de a konfrontációt nem. A megoldást, de az önátadást nem. Pedig Jézus nem darabokban adja magát. Ő egészében akar jelen lenni az életünkben. Talán ma éppen itt állunk mi is. Lehet, hogy kérdéseink vannak. Lehet, hogy fáradtak vagyunk. Lehet, hogy nem értjük, miért történik ez vagy az az életünkben. De Jézus ma is felénk fordul, és nem számon kér, nem vádol – csak kérdez: „Ti is el akartok menni?”
Erre nem kell tökéletes választ adnunk. Elég egy őszinte válasz. Elég annyi, mint Péteré: Uram, nem tudunk mindent. Nem vagyunk készen. De tudjuk, hogy nálad van az élet. És máshol hiába keresnénk. Legyen ez a mi válaszunk is, amikor könnyű, és akkor is, amikor nehéz. Mert Jézussal nem mindig könnyű – de nélküle nincs élet. Ámen.
Maior Ilidkó,
Szamos-negyed