„Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké.” – (János 8,51)
Jézus körül egyre sűrűbb az indulat, a szavak már nem vitatkoznak, hanem sebeznek. Vádolják, gyalázzák, ördöggel azonosítják. Ő mégsem védi magát, nem magyarázkodik, nem hátrál. Az Atyára figyel, nem az emberek ítéletére. Ebben a feszített helyzetben hangzik el a mondat, amely mindent eldönt.
„Bizony, bizony mondom néktek: ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké.” Ez nem vigasztaló kép, hanem kijelentés. Nem a test halálát tagadja, hanem annak véglegességét. Jézus nem azt mondja, hogy nem halunk meg, hanem hogy nem a halálra figyelünk, nem a halált látjuk, hogy nem a halálé az utolsó szó.
Az ige élet, megtartott beszéd életközösség. Nem hallgatást, hanem ragaszkodást. Nem értelmezést, hanem engedelmességet. Aki Jézus szavához kötődik, az már most az örök életbe kapaszkodik.
A hallgatók Ábrahámra hivatkoznak, a múltra, a halál bizonyítékaira. Jézus azonban önmagára mutat. Ő az élet forrása, nem annak magyarázója. Aki benne marad, az nem a halál felé halad, hanem átmegy azon.
Ez a beszéd ma is kemény. Mert döntésre hív. Vagy megtartjuk Jézus szavát, vagy megpróbáljuk hatástalanítani. De aki megtartja, annak az élet már elkezdődött. Ámen.
Jobb Domokos,
Ombod