„Mi tekintetben különb hát a zsidó, vagy micsoda haszna van a körülmetélkedésnek? Minden tekintetben sok. Mindenekelőtt, hogy az Isten reájuk bízta az Ő beszédeit. De hát hogyha némelyek nem hittek, vajon azoknak hitetlensége nem teszi-e hiábavalóvá az Istennek hűségét?” – (Róma 3, 1-3)
Isten az Ószövetségben a zsidó népet választotta ki magának saját népéül. Természetesen „Az Úré a föld és annak teljessége, a föld kereksége s annak lakosai” – (Zsoltárok 24, 1), de ezek közül a zsidókkal különleges, azaz egyedi kapcsolatban állt és – hitem szerint – áll mind a mai napig, „Mert megbánhatatlanok az Istennek ajándékai és az Ő elhívása” – (Róma 11,29). A zsidó nép kiválasztása nyilvánvalóan nem valamiféle kivételes képességük miatt történt, mintha ők rászolgáltak volna erre a kiváltságra, hanem ez kizárólag egyedül Isten jóságának és szeretetének, az Ő kegyelmének volt köszönhető. Nem azért választott ki titeket az Úr, mintha valamennyi népnél nagyobbak volnátok…, hanem azért, mert szeretett benneteket” – (5 Mózes 7, 7-8).
Óriási kiváltság, – a lehető legnagyobb – Isten népéhez tartozni, ennél nagyobb boldogság nem létezik. De arra viszont nagyon kell vigyázni, hogy ez a státusz nehogy felfuvalkodottá tegyen bennünket, illetve elbizakodottá, ahogy láthatjuk ezt az ószövetségi népnél. Jézus előtt is azzal dicsekedtek, hogy őket semmi baj nem érheti, mivelhogy Ábrahám fiai – (Máté 3,9). Ugye, tudjuk, hogy Ábrahámban áldattak meg mind ők, mind a föld összes nemzetsége, rajta keresztül birtokolhatják az isteni ígéreteket. De Jézus világosan rámutatott, hogy nem azok az Ábrahám igazi fiai vagyis örökösei az ígéreteknek, aki tőle testileg származnak, hanem azok, akik Ábrahám szerint élnek. És Isten ígéretei nem hiúsulnak meg akkor sem, ha ők engedetlenek, mert az Úr kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak. Vagyis Isten nem teszi örököseivé csak azokat, akik hitben kapcsolódnak hozzá és Isten gyermekeihez méltó életet élnek. Isten az Ő népére bízta az Ő Igéjét – egykor a zsidókra, de Jézus óta reánk is – és ez nem csupán kiváltságot jelent, hanem óriási felelősséget is.
Örülj annak, hogy ki vagy választva az örök életre, de vigyázz, ne élj ezzel vissza, hanem élj vele hálás szívvel és nagy-nagy felelősségérzettel. Hirdesd az Igét alkalmas és alkalmatlan időben – (2 Timóteus 4,2), szóval és főként cselekedettel. Ne felejtsd el soha: aki vagy, az Úr kegyelme által vagy, ezért mindenért Istené legyen a dicsőség! Ámen!
Szilágyi Balázs,
Szatmár-Láncos