,,De felkelvén a főpap és mind a kik vele valának, azaz a sadduczeusok felekezete, betelének irigységgel…Eljövén pedig valaki, hírül adá nékik, mondván: Ímé, ama férfiak, kiket a tömlöczbe vetettetek, a templomban állanak és tanítják a népet. Akkor elmenvén a felügyelő a poroszlókkal, előhozá őket erőszak nélkül; féltek ugyanis a néptől, hogy megkövezi őket. Előhozván pedig őket, állaták a tanács elé; és megkérdé őket a főpap, Mondván: Nem megparancsoltuk-é néktek parancsolattal, hogy ne tanítsatok ebben a névben? És ímé betöltöttétek Jeruzsálemet tudományotokkal, és mi reánk akarjátok hárítani annak az embernek vérét. Felelvén pedig Péter és az apostolok, mondának: Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek. A mi atyáinknak Istene feltámasztotta Jézust, kit ti fára függesztve megölétek. Ezt az Isten fejedelemmé és megtartóvá emelte jobbjával, hogy adjon az Izráelnek bűnbánatot és bűnöknek bocsánatát. És mi vagyunk néki bizonyságai ezen beszédek felől, és a Szent Lélek is, kit Isten adott azoknak, akik néki engednek.” – (ApCsel 5,17.25-32)
Olvasandó: ApCsel 5,12-32;
A mára kijelölt igeversekből kiderül, hogy az irigység minden időben ott él az emberek szívében, és ez alól nem kivétel a Jézus-korabeli vallásos vezetőség sem. Ők látták, mennyi gyógyítás, mennyi csodatétel történik Jézus nevében az apostolok által, és eltöltötte szívüket az irigység. Bármennyire is fontos helyet foglaltak el a társadalom élén és bármennyire is ismerték a mózesi törvényt (amire ők különösen is büszkék voltak), mégsem voltak képesek mindarra, amire Jézus tanítványai igen.
Ezenkívül nagyon sértette őket, hogy az apostolok Jézusról beszéltek és az Ő nevében tettek csodákat, bántotta őket az igazság, miszerint Jézust miattuk (is) feszítették keresztfára. Egy ilyen terhet nem szívesen vettek volna a lelkükre. Ezért megparancsolták a tanítványoknak, hogy ne tanítsanak Jézus nevében.
Anyaszentegyházunk megalapítása óta hány és hány olyan szolgája volt és van Istennek, akiknek ilyen helyzetekkel kellett/kell szembenéznie? Hány alkalommal volt megtiltva nekik az igehirdetés szolgálata? És mégsem ijedtek meg, nem hátráltak meg, hanem buzgón hirdették mindazt, amit Isten Lelke a szívükre helyezett. Ők nem engedelmeskedtek embereknek, hanem egyedül csak Istennek. Legyen az ő életük példa mindannyiunk számára, és mindenkor azt tegyük, ami Isten szerint helyes! Ámen.
Mátyási Gerda-Georgina,
Józsefháza