„Amikor pedig Szilász és Timóteus megérkezett Makedóniából, Pál teljesen az ige hirdetésének szentelte magát, és bizonyságot tett a zsidók előtt, hogy Jézus a Krisztus. Amikor azonban ellene szegültek és szidalmazták, lerázta ruhájáról a port, és ezt mondta nekik: Véretek a ti fejetekre szálljon: Én tiszta vagyok! Mostantól fogva a pogányokhoz megyek.” – (ApCsel 18,5-6)
Pál korinthusi szolgálatának ez a rövid jelenete egyszerre hordoz bátorítást és józanságot. A bátorítást abban látjuk, hogy Pál a nehézségek közepette is teljesen az igehirdetésnek szentelte magát. Mi is ismerjük azt az érzést, amikor minden erőnket felemészti a munka, a családi terhek vagy a bizonytalanság, és úgy érezzük, nincs mit adni. De amikor megérkeztek Szilász és Timóteus, Pál új erőt kapott. Isten gyakran embereken keresztül frissít fel, csendes jelenlétükkel, egy mondattal, egy imával.
A józanság pedig Pál döntésében jelenik meg. A zsidó hallgatóság egy része nemcsak elutasította, hanem gyalázta is őt. Pál azonban nem veszett össze velük, nem bizonygatta végtelenségig igazát, hanem Istenre bízta szívük állapotát. A „véretek a ti fejeteken” nem bosszú, hanem prófétai felelősség: ő megtette, amit kellett, most Isten vezeti tovább.
Mi is kerülünk helyzetekbe, amikor minden igyekezetünk ellenére nem történik áttörés. Ilyenkor nem kudarcot vallottunk, hanem arra kapunk meghívást, hogy engedjük át Istennek a terepet. Ő tudja, mikor kell kitartani, és mikor kell továbbmenni. A lényeg, hogy mi is maradjunk tiszták, hűségesek, engedelmesek és nyitottak az új utakra, amelyeket Isten készít számunkra.
Gáti Tibor Levente,
Kisbábony