,,A szentek iránti szolgálatról fölösleges írnom nektek. Hiszen ismerem készségeteket, amely miatt dicsekszem veletek a makedónoknak, hogy Akhája tavaly óta készen áll, és hogy a ti buzgóságotok magával ragadta a többséget. De mégis elküldtem a testvéreket, nehogy a veletek való dicsekedésünk ebben az ügyben hiábavaló legyen, hanem amint megmondtam: készen legyetek. És ha velem makedónok érkeznek, és felkészületlenül találnak titeket, valamiképpen szégyent ne valljunk mi – hogy ne mondjuk: ti – ebben a bizodalmunkban. Szükségesnek tartottam tehát, hogy megkérjem a testvéreket, menjenek el hozzátok előre, és készítsék elő a már megígért adományokat, hogy az úgy legyen készen, mint hálaáldozat, nem pedig mint kényszerű adomány.” – (2Kor 9,1-5)
Gyülekezeteink szépen felújított templomokkal, gyülekezeti házakkal, parókiákkal rendelkeznek, amelyek igazolják hitvalló elődeink méltóságát, akik nehezebb időkben hajlékot építettek, de ugyanakkor visszatükrözik a mai hívek az egyházhoz való viszonyát is. Hiszem, hogy korábban sem volt versengés a közösségek között abban, hogy ki mennyire adakozó, mindenki a saját képessége szerint tette és teszi ezt ma is. Olykor azonban biztatóan hat, ha átnézünk a szomszéd “portájára”, hogy meglássuk, hogyan haladnak, mennyit gyűjtenek és mit akarnak megvalósítani. Az adakozásról szóló igesorozatban előbb Macedónia a példa Korinthusnak, ma viszont Akhájával dicsekszik az apostol a makedónok előtt, sőt Akhája buzgósága mozgósítja a többieket is. Később a makedónok az apostollal együtt mennek Korinthusba, a küldöttek célja a bőséges eredmény megbízható összegyűjtése, míg itt a gyűjtésre megrendezésére biztat az apostol. Minket a szegény özvegy két fillére történet buzdítson az adakozásban, hogy abban egész valónkat ajánljuk fel Istennek. Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szatmár-Kültelek