„…ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét: hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.” – (2Kor 8,9)
Egyszerű és végtelenül mély az apostol gondolata. Nemcsak a megváltás teológiáját, hanem az Istenről alkotott egész képünket megrengeti. A vers szinte egyetlen mondatba sűríti Isten szeretetének misztériumát: Jézus gazdag létére szegénnyé lett értünk. De mit jelent az, hogy Jézus gazdag volt? És milyen értelemben lett szegény?
Jézus gazdagsága nem a földi értelemben vett bőség. Nem paloták, nem ezüst és arany birtoklása jellemezte. Az Ő gazdagsága az isteni lét teljessége volt. Az Atyával való tökéletes közösség. Önként vállalta a test gyengeségét, a porhoz tapadó emberi létet és végül a kereszten a teljes elhagyatottságot. A szegénység, amiről itt szó van, nem csupán anyagi hiány. Jézus nem csak fedél nélkülivé lett, – bár azt is vállalta – hanem lemondott isteni előjogairól, hogy szolgává legyen.
Pál nem anyagi gazdagságról beszél. Nem arról, hogy Jézus szegénysége révén földi bőséget kapunk. Hanem arról a gazdagságról, amely a megváltott ember osztályrésze: a megbékélt kapcsolat az Atyával, a Szentlélek jelenléte az életünkben, a fiúság öröksége. A mi gazdagságunk a megbocsátás szabadsága, az örök élet reménye, és az a lehetőség, hogy az isteni élet hordozói lehetünk a világban.
Ez a vers ráadásul egy adakozásról szóló tanítás része. Pál a korinthusiakat arra buzdítja, hogy kövessék Krisztus példáját, ne abban, hogy mindentől megfosszak magukat, hanem abban a lelkületben, amely önként lemond valamiről mások javára. Nem parancsot ad, hanem emlékeztet: ha igazán megértették Krisztus áldozatát, akkor nem kérdés az adakozás, mert az új élet rendje már ezt diktálja.
És ez talán a legnagyobb kihívás számunkra: megengedni, hogy a Krisztusban kapott gazdagság ne zárjon el másoktól, hanem megnyisson, idővel, pénzzel, figyelemmel, szeretettel. A hit nem magánügy, hanem olyan valóság, amely túlcsordul. Az az ember, aki Krisztus szegénysége által meggazdagodott, nem tud többé közömbösen élni.
Végső soron ez az igevers meghívás: meghívás arra, hogy újra és újra elgondolkodjunk azon, mit jelent Krisztus szegénysége számunkra, és hogyan formálja az életünket. Nemcsak a gondolkodásunkat, hanem az értékrendünket, döntéseinket, kapcsolatainkat. Aki ezt a kegyelmet valóban ismeri, az nem élhet már ugyanúgy. Ámen.
Gáti Tibor Levente,
Kisbábony