,,Szülei évenként elmentek Jeruzsálembe a páska ünnepére. Amikor tizenkét éves lett, szintén felmentek Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint. Miután pedig elteltek az ünnepnapok, és hazafelé indultak, a gyermek Jézus ott maradt Jeruzsálemben. Szülei azonban ezt nem vették észre. Mivel azt hitték, hogy az útitársak között van, elmentek egynapi járóföldre, és csak akkor kezdték keresni a rokonok és az ismerősök között. De mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, és ott keresték tovább. Három nap múlva találták meg a templomban, amint a tanítómesterek körében ült, hallgatta és kérdezte őket, és mindenki, aki hallotta, csodálkozott értelmén és feleletein.” – (Lukács 2,41-47)
Az első páska ünnep, amelyre szülei elviszik Jézust, ami még nem volt kötelező csak a 13. betöltött évtől. Biztos nagyon várta, sokat hallott az ünnepről, a városról, a közösségről és mint minden gyermek, Jézus is örült az ünnepnek. Názáret – Jeruzsálem távolság körülbelül 120 km, és gyalogosan bő három napra volt szükség a megtételéhez. Ilyenkor a zarándokok (rokonok, ismerősök, falubeliek) összefogtak, és együtt tették meg az utat, így előfordult, hogy a gyerekeket szem elől tévesztették. Ezért történhetett, hogy amikor visszatértek Galileába, nem vették észre, hogy Jézus nincs a közelükben, mivel a kortársak együtt voltak, így jogosan azt feltételezték, hogy fiúk a többi vele egykorúval van. Sokan elítélik Józsefet és Máriát, azonban a mai Igénk azt üzeni, hogy mielőtt bármit is mondanánk szüleire, a mi mindennapi vándorlásunk során ott van-e Jézus? Vagy elveszítettük a vele való kapcsolatot? Ahhoz, hogy ez a kapcsolat ne szakadjon meg, szükségünk van arra, hogy visszamenjünk oda, ahol elengedtük a kezét. Meg kell vallanunk, és el kell hagyjuk bűneinket. Amikor szülei visszamentek Jeruzsálembe a gyermek Jézust a templomban találták a tanítók között ülve, amint hallgatta és kérdezte őket. Ez az érdeklődés a koraérett gyermeki jellemet véli tanúsítani, aki alázatban és csendben tanult a bölcsektől, közben sokan elálmélkodtak értelmén és válaszain. Mindezekben már láthatjuk Jézus és az Atya különleges viszonyát, már gyermekfővel tisztában volt azzal, hogy neki „azokban kell benne lennie, amik az Atya dolgai.” Láthatjuk ugyanakkor azt is, hogy szülei jó nevelők voltak, akik otthon gyermeküket a kegyességre és az Istenismeretre tanították. Mi mire neveljük gyermekeinket? Jó pedagógusoknak tartjuk magunkat? Ámen!
Ilonczai Zsombor,
Szatmár-Kültelek