Velünk az Isten – 2025. január 1.

„Mivel sokan megkísérelték már írásba foglalni azoknak az eseményeknek az elbeszélését, amelyek közöttünk beteljesedtek, ahogyan azt ránk hagyták azok, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az igének, magam is jónak láttam, ki eleitől fogva mindennek szorgalmasan utánajártam, hogy azokat szép rendben leírjam neked, nagyra becsült Teofilusz, azért, hogy megismerd azoknak a dolgoknak kétségtelen hitelességét, amelyekre taníttattál.” (Lk.1,1-4)  

Olvasandó Lk.1, 1-25

Isten most egy új évet ajándékoz nekünk és ezzel együtt egy új kezdetet! 12 hónap, 365 nap számtalan sok lehetősége életünk Isten szerinti jelentőségének elfogadására! Az új év egy régi, jól ismert bibliai evangéliummal kezdődik. Egy beteljesített ígéret bizonyossága! A Lukács írása szerinti Örömhír első részével kezdődik a jövendőnk. Egy számunkra ismeretlen jövendőben egy sohasem változó isteni szeretettel indulunk tovább, a mindeneket ismerő és kezében tartó Úrral. Annak az Istennek az Ígéretével, kinek mindenkinél Előbb Létező és Örökkévaló Fia eljött a mi világunkba, hogy nekünk adja annak bizonyosságát, hogy Isten akarata végül megvalósul a Földön és Mennyben, mindenek ellenére. Hozzánk hasonló emberré lett, hogy biztosítsa ebben a világban a bűnbocsánatot, a teljességet, a békességet az Atyával. Kétségtelen valóság ez! Azok a drága Igék Istentől életté váltak bennünk, amelyekről eddigi életünkben már oly sokszor értesültünk, ahogyan az evangélista üzeni jó Theofilusnak. Valóság, melyet sokan vitattak eddig is ezután is, akár az evangélium leírt első történetének főszereplője, Zakariás főpap.  Mi nem kételkedhetünk! Lukács azt várta el, hogy higgyenek annak, amiről bizonyságot tesz! Nem azt vonták kérdőre, hogy mindaz megtörtént, amit az evangéliumban leírt, hanem a jelentőségét az életünkre nézve! Azt, hogy miért történt és milyen hatása kell legyen keresztyén életünkre, a világra. Hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet! Isten tanításának elfogadása a naponkénti életünkben valóságot kell öltsön! Gyakorlatba kell ültetnünk, amit tanított számunkra az Ige és ahhoz egyszer el kell fogadnunk, hogy nekünk és értünk szól! Csak így lehet hiteles Isten üzenetének az általunk való elfogadása, ha odaéljük mások elé!  Istennek várnia kell arra, hogy higgyenek neki?! Te hiszel eljövetelének ígéretében? Örülsz annak, hogy továbbadhatod üzenetét?!

Amit Lukács evangélista elbeszélt számunkra azoktól tudta meg, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az Igének. Továbbadta Theofilusnak, sok más embernek, az Evangéliuma olvasásán keresztül az egész világnak, nemzedékről nemzedékre.

Isten Ígéretének bizonyosságát mindazokat, amelyekre taníttatunk mi is továbbadhatjuk az Ő küldötteiként, mert megtapasztaltuk kegyelmét, szeretetét, bocsánatát, gondviselését az elmúlt esztendőben, eddigi egész életünkben!

Cselekedjük ezt 2025-ben, naponként! Legyünk Isten Igéjének tolmácsolói, elbeszélve és leírva azokat a dolgokat, amelyeket tanultunk és megéltünk eddigi életünkben! Az evangélium első történetében Zakariás pap népek sokaságának volt az igehirdetője, de a személyesen neki szóló angyali üzenetet nem hitte el és megnémult. Kérjük Istent mentsen meg bennünket hasonló kísértésekben, meg ne tiltsa, hogy beszélni tudjunk Róla!  A továbbított Evangélium bennünket is örvendezővé tesz, megerősít és vigasztal! Tapasztalni fogjuk! A hiteles szolgálat örömét kívánom minden kedves testvéremnek, egyházmegyénk, egyházkerületünk gyülekezeteiben, Jézus Krisztusunk szövetségeiben! Jutalmunk, hogy tehetjük!

Ámen.

Nagy Erika

Sárközújlak,

megbízott KREK nőszövetségi elnök,

egyházmegyei missziói előadó

Vélemény, hozzászólás?