„Akkor Júda ezt mondta apjának, Izráelnek: Küldd el velem a fiút, hadd keljünk útra, hogy életben maradjunk, és ne haljunk meg sem mi, sem te, sem a gyermekeink! Én kezeskedem érte, tőlem kérd számon! Ha nem hozom vissza, és nem állítom eléd, egész életemben viseljem vétkem terhét.” – (1 Mózes 43,8-9)
Az éhínség idején Jákób családja nehéz döntés elé került. Újra Egyiptomba kellett menniük élelemért, pedig tudták, hogy József, akit még mindig idegenként ismertek, csak akkor ad nekik gabonát, ha Benjámint is magukkal viszik. Jákób sokáig vonakodott, de végül, amikor a szükség már elviselhetetlenné vált, engedett. A testvérek így másodszor is útra keltek, ezúttal a legfiatalabbal együtt.
Isten gyakran a szükségen keresztül vezet minket engedelmességre. Jákób nem szívesen vállalta a kockázatot, mégis el kellett engednie azt, amit a legjobban féltett. A bizalom próbája volt ez, rábízni a legdrágábbat Isten gondviselésére.
Gyakran küzdünk mi is hasonlóval. Nem minden esetben éhínséggel, de bizonytalansággal, veszteségfélelemmel, kockázattal. Az ige arra emlékeztet, hogy Isten a próbák között is munkálkodik, és sokszor éppen a legnehezebb döntéseink nyitnak utat az Ő szabadításához. A mi feladatunk, hogy hittel engedjük ki a kezünkből azt, amihez görcsösen ragaszkodunk, és bízzuk rá magunkat az Úrra, aki minden helyzetet a javunkra tud fordítani. Ámen.
Kala Noémi Katalin,
Tamásváralja