„Mikor pedig látjátok Jeruzsálemet hadseregektől körülvéve, akkor tudjátok meg, hogy elközelgett az ő elpusztulása” – (Lukács 21,20)
A virágvasárnapi történetben – Lukács szerint – a tanítványok voltak azok, akik kitörő lelkesedéssel és nagy örömmel királyként üdvözölték Jézust, az ott lévő farizeusok nagy bosszúságára. Jézus egyáltalán nem kerül a pillanat hatása alá, hiszen tudja, hogy néhány nap múlva még a hozzá legközelebb állók is elhatárolódnak tőle, nem vállalnak vele közösséget. Éppen ezért, ott az Olajfák hegyén, a realitás talaján maradva keserűen állapítja meg, hogy Izráel népe nem ismerte fel Isten látogatásának az idejét, vagyis nem akarta meglátni Krisztusban az Isten Fiát, hogy őbenne maga Isten jött közéjük. Emiatt Jézus keserű zokogásban tör ki, és már akkor megjövendöli Jeruzsálem későbbi pusztulását, amely Kr. u. 70-ben következeik be Titusz seregei által.
Ebben az igében szintén erről van szó, amely azoknak a napoknak a szörnyűséges voltát vetíti előre Jézus, igen nagy részletességgel. Ismét a tanítványoknak mondja el mindezt, és ebben látni kell az isteni jóságot, kegyelmet, hogy az Úr fel akarja készíteni az övéit ezekre a rettenetes időkre. Közvetett módon érzékelteti velük, hogy ne reménykedjenek akkor az isteni beavatkozásban, mert mindezeknek meg kell történnie. Isten büntetése ez a nép hitetlensége miatt. De nem fog ez örökké tartani, hanem csak addig, amíg a pogányok ideje betelik (Lukács 21, 24b). A pogányok ideje azt jelenti, hogy a nem zsidók lehetőséget kapnak arra, hogy megismerjék a Megváltót és hallgassanak reá. Ámde a nekik adott idő sem tart örökké, az Isten által történő meglátogatásuk ideje is lejár egyszer, Jézus Krisztus második visszajövetelével.
Jegyezzük meg, hogy az Isten büntetésének tanító, figyelmeztető célja van. Egyrészt ez arra figyelmeztet, hogy a bűnös életfolytatásnak következményei vannak, és azt nekünk bűnbánó szívvel el kell hordoznunk. Másrészt az ideig óráig tartó büntetésben Isten ízelitőt ad abból, milyen örök büntetés vár reánk akkor, ha megmaradunk a bűnben, és azt akarja, hogy legyen még lehetőségünk megtérni hozzá. Ebből is látszik az Ő nagy szeretete és kegyelme az ember iránt. Ó, bárcsak minél többen élnének az Isten által Krisztusban felkínált lehetőséggel! Ámen.
Szilágyi Balázs,
Szatmár-Láncos