,,Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván: Szólj az Izráel fiainak, mondván: Ha valaki tévedésből vétkezik az Úrnak valamely parancsolata ellen, …: hozzon… vigye … tegye… vegyen … és vigye … mártsa … és hintsen … tegyen … szedje ki belőle: … vegye el, vigye ki a táboron kivűl … és égesse el. Eképpen szerezzen engesztelést a pap a… bűnért, … és megbocsáttatik” – (3Móz 4)
Javaslom a teljes 4. fejezetet végigolvasni. Az Úr folyamatosan szól és keresi a kapcsolatot népével, Mózes idején vele beszélt, és rajta keresztül beszélt, mert Mózes mindent tovább kellett adjon a népnek, amit Isten rábízott.
A fenti ige arról szól, hogy van bűn, vétek, hiba, amit az ember akaratlanul is elkövet, véletlenül, alkalomszerűen. A bűnért persze eleget lehet tenni, és akár pap, akár fejedelem, akár egyén, akár a nép követi el lehet BOCSÁNAT.
Tulkot kell vinni a paphoz s az intézi tovább, ő a közbenjáró. A pap meg teszi, veszi, hinti, mártja, égeti…. tisztára mint egy főző műsor: konfitál, szuvidál, flambíroz.
Örülök, hogy nem az Ószövetségben éltem, s annak is hogy lelkipásztor vagyok, ha tetszik prédikátor s nem pap.
De a legjobban annak örülök, hogy Jézus a Főpap és az Áldozat egyben. Ő nem tulok, hanem szeplőtlen Bárány, aki papként nem vétkezik. Aki értem adta önmagát s nekem, ha vétek is, nem vinni, tenni, menni kell, csak HINNI, hinni benne! Ámen.
Jobb Domokos,
Ombod