„Amikor megszólalt a hét mennydörgés hangja, írni készültem, de egy hangot hallottam az égből, amely ezt mondta: Pecsételd le, amit a hét mennydörgés szólt, és ne írd le azokat! És az angyal, akit a tengeren és a földön láttam állni, felemelte jobb kezét az égre, és megesküdött az örökkön-örökké élőre, aki teremtette a mennyet és a benne levőket, a földet és a rajta levőket, a tengert és a benne levőket, hogy idő többé nem lesz” – (Jel 10,4-6).
Van Istennek olyan beszéde is, amely nem tartozik ránk. „A titkok az ÚRéi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink” – (5Móz 29,29). Az igében a hét mennydörgés hangja Isten beszédére utal, amit Jánosnak nem volt szabad lejegyezni. Ez olyan kijelentés lehetett, amiről jobb, ha mi nem tudunk. A szövegkörnyezet alapján sejtéseket lehet megfogalmazni, de mindegyik csak spekuláció vagy fantáziálás lenne. El kell fogadnunk, hogy az Úr titkaiból nekünk csak annyi jelentetett ki, amennyi a Bibliában található. Ha Isten úgy látta, hogy ez elég nekünk, akkor elégedjünk meg mi is vele. A Szentírás amúgy is egy olyan kincsesláda, amiből évezredek óta merítünk, és még mindig nem látjuk az alját.
Örüljünk neki, hogy ma még olvashatjuk az igét, és alkalmazhatjuk annak üzeneteit, mert egyszer „idő többé nem lesz”. Nem lesz többé lehetőség a tanulásra, a megtérésre, a jó cselekvésére, a megbocsátásra, a szeretetre, az ölelésre és semmire, aminek az elmulasztását bánni szoktuk. Ám ma még tart a kegyelmi idő, aminek felbecsülhetetlen értékű minden másodperce. Ezért szeress, ölelj, örülj, imádkozz, éld a hited, amíg lehet, amíg szabad! Ámen!
Erdei-Árva István Béla
Szamoskóród