.

A Szatmári Református Egyházmegye Honlapja a Vavada online kaszinó támogatásával működik. A kaszinó nyereségének 5%-át a RO 86 OTPV-nek utalják át 280000383726 RO 01

.

Velünk az Isten – 2024. május 28.

,,A hatodik angyal is trombitált, és hallottam egy hangot az Isten előtt álló aranyoltár négy szarva közül, amely ezt mondta a hatodik angyalnak, akinél a trombita volt: Oldd el a négy angyalt, akik meg vannak kötve a nagy folyamnál, az Eufrátesznél. És eloldatott a négy angyal, akik készen álltak, hogy bármely órában, napban, hónapban és esztendőben megöljék az emberek harmadát. A lovasseregek száma húszezerszer tízezer volt: hallottam a számukat. A látomásban ilyennek láttam a lovakat és a rajtuk ülőket: tűzvörös, jácintkék és kénsárga páncéljuk volt, a lovak feje pedig olyan volt, mint az oroszlánok feje, és a szájukból tűz, füst és kén ömlött. Ez a három csapás ölte meg az emberek harmadát: a tűz, a füst és a kén, amely a szájukból ömlött. Ezeknek a lovaknak az ereje a szájukban és a farkukban van, mert a farkuk kígyóhoz hasonló, és fejjel végződik, és ezzel ártanak. A többi ember pedig, akiket nem öltek meg ezek a csapások, nem tértek meg kezük alkotásaitól, hanem imádták az ördögöket és a bálványokat, amelyeket aranyból és ezüstből, rézből, kőből meg fából készítettek, és amelyek sem látni, sem hallani, sem járni nem tudnak; és nem tértek meg gyilkosságaikból, varázslásaikból, paráználkodásaikból és lopásaikból sem.” – (Jel 9,13-21)

Az egész világot átfogó csapással találkozunk a mai igében, és azt olvashatjuk, hogy az emberiség egyharmada elszakad Istentől, elzárkóznak a megtérésre hívó üzenettől. Ezek az emberek Isten helyett bálványokat imádnak, amelyek fémből és fából készültek, ezek egyben az ördögi hatalmak megszemélyesítői, fogságban tartják az emberi életet, a gondolkodást, a morált, ezért hajlamosak az emberáldozatra vagy a kultikus paráznaságra. A hatodik angyal trombitaszavának elhangzása után a mennyei áldozati oltár négy szarva felől elhangzik a parancs, hogy az Eufrátesznél megkötözve lévő négy angyal oldoztassék el. Az angyalok és 200 milliót számláló tűzokádó hadseregük feladata lecsapni az emberiségre. Istentől elszakadt emberiséget tűz, füst és kén öli meg, amelyek a lovak szájából jönnek ki. Számunkra ma is hangzik a hívogató szó, halljuk meg Isten hívását, legyünk az Ő seregének tagjai. Ámen.

Ilonczai Zsombor,

Szatmár-Kültelek

Vélemény, hozzászólás?