„Amikor feltörte a hetedik pecsétet, csend lett a mennyben mintegy fél óráig” – (Jel 8,1)
Egy neves pszichológus mondta egyik előadásában, hogy az ember fél a csendtől, mégpedig azért, mert abban igazán találkozik önmagával. Bizonyára a fenti mondat mindkét állításának van igazságtartalma. De a csendben nemcsak önmagunkkal, belső énünkkel találkozunk, belső hangunkat halljuk meg, hanem meghallhatjuk Isten hangját is. Talán éppen ez az, amitől az énközpontú ember leginkább fél a csendben.
Pedig a csend hozzátartozik a mennyei istentisztelethez, ahogyan a fenti ige is tanúskodik erről. Ugyanakkor fontos része a személyes istentiszteletünknek is. A szavak nélküli imádáság csenje ez. A nehéz kérdések csendje. Isten válaszára áhítozó csend ez. Ne féljünk ettől a csendtől. Krisztus ebben lép a legközelebb hozzánk. Ámen.
Gáti Tibor Levente,
Kisbábony