„Térj hát vissza Istenedhez! Őrizd meg a hűséget és a törvényt, és szüntelenül bízzál Istenedben!” – (Hós 12,6)
A próféta felszólítja Jákóbot, aki jelen esetben Izráel megszemélyesítője, hogy térjen vissza Istenhez. Nyilván, ebből megérthetjük, hogy ez a nép eltávolodott Istenétől, nélküle éli mindennapjait. Megfeledkeztek az őket Egyiptomból kiszabadító, a pusztában megtartó, vezető és gondviselő, az Ígéret földjét nekik ajándékba adó hatalmas és szerető Istenről. Mindez feledésbe merült, kámforrá vált az emlékezetükben, és ennek az Istennek az imádása helyett idegen isteneknek, azaz bálványoknak hódolnak. Ezért jogos a felszólítás.
De úgy gondolom legalább ennyire jogos és helyénvaló ez az egyébként féltő szeretetből való felszólítás Isten mai népére vonatkozóan is. A mi személyes életünkre is érvényes. Isten szeretete akárcsak az egykori Izráel, úgy mi irántunk sem változott, ma is ugyanolyan intenzítással, hévvel szeret bennünket. És ehhez képest mi mivel háláljuk meg sokszor? Hálátlansággal, azzal, hogy megfeledkezünk róla, hogy sokszor nem egyenes úton járunk, kizárólag magunknak tulajdonítjuk, ha valami jót elérünk az életben. Istentől való elfordulás ez a javából.
Istenhez kell hát visszatérnünk nap mint nap. Hogyan? Ahogy az ige ajánlja: legyünk újra hűségesek Hozzá, ültessük gyakorlatba végre a szeretet jézusi törvényét és hadd látszódjék életünkben, hogy tényleg bízunk Benne. Ámen.
Szilágyi Balázs,
Szatmár-Láncos