„Így szól az Úr: Íme pusztító szelet támasztok Babilon ellen és Káldea lakói ellen…Fussatok ki Babilonból és mentse mindenki a lelkét, ne vesszetek el az ő bűne miatt, mert az Úr bosszúállásának ideje ez, megfizet neki érdeme szerint.” – (Jer 51, 1;6)
Az Úr Isten Babilont használta fel ószövetségi választott népe megbüntetésére, amikor súlyosan vétkeztek ellene és nem voltak hajlandók megtérni gonosz útjaikról. Tehát Babilon eszköz volt Isten kezében. Csak annyit kellett volna véghez vinniük, amennyire Istentől kaptak felhatalmazást. Nem ez történt. Túllépték illetékességük határait, sikert sikerre halmozva katonai téren azt gondolták bármit megtehetnek, bárkit megalázhatnak, eltiporhatnak. Hatalmas zikkurátjaik amolyan Bábel tornya szerepet játszottak, az ember dicsőségét hirdették olyannyira, hogy istennek képzelték magukat és úgy is viselkedtek.
Az ember nagyon könnyen tévútra jut, ha nincs tisztában azzal, hogy ő minden körülmények között Isten eszköze kell hogy legyen. Az eszköz mi volt azt jelenti, hogy Isten szolgálatában áll, az ő parancsait teljesíti, az ő elvárásainak igyekszik megfelelni. Nyilván ez arra utal, hogy az ember mindenképpen Istentől függ, akkor is, ha tudomásul veszi, akkor is, ha nem. Minden ember –hívő avagy hitetlen – csak Istentől való függőségben létezhet. Eszköz Isten kezében. Ha erről megfeledkezik vagy nem akar tudomást venni, akkor az elért eredmények sikerességén felbuzdulva odáig ragadtatja magát, hogy kvázi istennek képzeli magát, aki bárkivel bármit megtehet. Szánalomra méltó az ilyen ember élete.
Az isteni szerepkörben tetszelgő Babilon magára vonja Isten rettenetes haragját. Ahogy népe életében az Úr megbüntette az engedetlenséget és a bűnt, úgy más népeket is megítél az Úr, az istentelenséget náluk sem nézi el. A bűn mindig elveszi méltó büntetését, Isten igazságos Bíró. Itt a földön sok gonoszságot el lehet követni büntetlenül, de Isten ítéletét senki nem ússza meg.
Fussatok ki Babilonból – hangzik a felszólítás. Más szóval: nincs mit keresned ott, ahol istentelenség uralkodik, a bűn birodalmából menekülni kell, mert Isten szörnyű ítélete lecsap a gonoszokra. Ezt a fajta menekülést nekünk naponta gyakorolnunk kell, és ne felejtsük el soha eszközi mivoltunkat, tegyük azt örömmel és odaadással, amivel Istenünk bíz meg bennünket. Ámen.
Szilágyi Balázs,
Szatmár-Láncos