,,aki azt mondja, hogy őbenne marad, annak úgy is kell járnia, amint ő járt.” – (1Jn 2,1-6)
Nem tudom vannak e emlékeid arról, amikor járni tanultál? Vannak e olyan képek, amelyek most közel jönnek hozzád, ha arra gondolsz ,,amikor járni tanultam”? Korai évekről van szó. Nem nagyon emlékszünk. A szüleink a nagyszüleink azonban annál inkább. Akkor, amikor a gyermek járni tanulni kapaszkodókat keres.
Az életben időnként kerülhetünk olyan helyzetben, amikor újra meg kell tanulni járni pl. egy lábtörés után. Talpra állni. Elindulni. Megtenni a lépéseket, még akkor is, ha nehezek. János apostol a járni tanulásra mutat rá. Úgy járni, ahogyan Jézus járt. Ebben a tanulási folyamatban nem vagyunk egyedül. Isten szeretete, az a Megtartó ERŐ, Újjáteremtő hatalom, amely késszé tesz, hogy ebben a folyamatban legyen kitartásunk. Ahogyan a fizikai járni tanulásban vannak, botlások úgy vannak botlások a hitben való járásban is. A kérdés ez: Engeded, hogy Isten szeretete felemeljen? Akarod? És ha már felemelt, akkor értékeled e annyira, hogy vigyázol az egyensúlyodra? Megbecsülöd e az ajándékba kapott kegyelmet? Őbenne maradni. Jézus emberré lett és meg tanulni járni. Fizikai értelemben, de lelki értelemben is. A keresztény gyülekezetben helye van a tanulásnak. Kell és lehet, nekünk tanulni az Úr Jézustól miként járhat valaki az Atya akarata szerint!
,,És amikor emberi formában volt, megalázta magát, engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthaláláig.” – (Fil 2,8)
Ebben a tanulási folyamatban Jézus előttünk halad, és ha rátekintesz, akkor Ő adja a Szentlelket, ahhoz, hogy hitben járó gyermeke legyél! Ámen.
Törő Attila,
Patóháza