„Az efraimi férfiak pedig összegyűltek, átmentek északra, és azt mondták Jeftének: Miért szálltál harcba az ammóniakkal anélkül, hogy hívtál volna bennünket is, hogy veled menjünk? Most azért rád gyújtjuk a házadat. Jefte ezt felelte nekik: Nagy viszálykodásom volt Ammón fiaival, nekem és népemnek; hívtalak benneteket, de nem szabadítottatok meg a kezükből” – (Bírák 12, 1-2)
Mennyire szomorú, amikor vagyonért, a prédáért, a romlandó kincsekért egymásnak ugranak a családtagok? Általában pont azok jelentkeznek a legnagyobb igényekkel, akikre a bajban nem lehetett számítani. Ugyanígy játszotta meg a sértődöttet Efraim törzse, miután Jefte legyőzte az ammóniakat. Hazug módon azt kérte számon a bírától, hogy miért nem hívta őket is segíteni. A valóság az, hogy nem a testvérszeretet és nem a segítőszándék vezette az efraimiakat, hanem a győzelemmel járó préda és elismerés utáni vágy.
Ránk lehet számítani? Segítségére sietünk a bajban lévőnek, vagy csak akkor szeretünk megjelenni mások életében, amikor szórakozni és örülni kell? Örülni könnyű az örülőkkel, de tudunk-e sírni a sírókkal? A mi Atyánk példát mutatott, mert amikor mi menthetetlenül tönkretettük az életünk, akkor elküldte a szent Fiát, hogy véghez vigye azt a csodát, amire ember még csak nem is gondolhatott.
Efraim törzse gonoszul cselekedett, amikor megfenyegette Jeftét. Jeftében is kevés volt a szeretet ahhoz, hogy lecsillapítsa a kedélyeket. A viszálynak végül több ezer áldozata lett, akiket nem a külső ellenség gyilkolt le, hanem a tág családhoz tartozók. Mindig ez történik, amikor a szeretet helyét átveszi a kapzsiság, irigység, hatalomféltés. Ezért állította Jézus a szeretet parancsolatát első helyre. Ámen.
Erdei-Árva István Béla,
Szamoskóród