,,Azután ezt mondta Mózesnek az Úr: Gyűjts össze nekem hetven férfit Izráel vénei közül, akikről tudod, hogy a nép vénei és elöljárói. Vidd oda őket a kijelentés sátrához, és ott álljanak melléd. Akkor leszállok, és beszélek ott veled. Elveszek abból a lélekből, amely rajtad nyugszik, és rájuk is kiárasztom, hogy veled együtt hordozzák a nép terhét, és ne hordozd azt egyedül.” – (4Móz 11,16-17)
Olvasandó: 4Móz 11, 16-35;
Választott népének, Izrael, pusztai vándorlásának történetével emlékeztet és figyelmeztet ma bennünket Isten. Emberi gyarlóságunkra kicsinyhitűségünkre, keresztyénségünk, Krisztussal és egymással való közösségünk megélésének ismétlődő buktatóival próbál tanítani és megóvni. Kánaán felé való vándorlásuk tükörképe a mi „Ígéret Földje „felé, Isten Országa felé való vándorlásunknak. Az ószövetségi iratok pontos hűséggel adnak hírt az Újszövetség népe számára a mindenkori Isten népének hibáiról és gyengeségeiről, mert ezek a mi tanulságunkra írattak meg, hogy az Írásoknak vigasztalása által reménységünk legyen. Ő képes olyannak mutatni be az embert, amilyen. Olyannak láttat bennünket, amilyenek vagyunk szeretetteljes kegyelmének minden biztosítása ellenére! Sok olyan esemény történik az életünkben, amelyeket képtelenek vagyunk irányítani. Gyakran nézünk szembe látszólag teljesíthetetlen feladattal. Nagyon sok istenfélő ember, vezető is ellankad a szolgálatban. A hálátlanság, a panasz, a kudarc, a sikerélmény hiánya, az egyedüllét megbénítja Istenben való bizalmunkat is. Mindenek ellenére! Mózes számára teherré válik az élet népét vezetve a pusztában és így ő is megfeledkezik a születésétől reá vigyázó Gondviselő, Megtartó Istenről. Csak egyetlen szív hordozhatta el ezt a sereget, annak a magasságos Istennek a szíve, Aki Jézus Krisztusban leszállt közénk és minden terhet az Ő vállára helyezett az Újszövetség népének megmentésére. A mi megtartásunkra! Mózesnek szüksége volt segítőkre, nekünk is! Isten adott neki 70-t. Isten mellénk is rendel segítőtársakat életünk vándorlásában: házastársat, testvért, rokont, barátot, lelkipásztort és presbitert. Minden egyháztag és vezető mellé! Olyan embereket, akikkel együtt másként tudunk a magunk nehézségeire tekinteni. Így válik egymás terhének hordozása a Krisztus Törvényévé! Ebben az új őszi hónapban, a hithősökre való emlékezés hónapjában, Isten hűségében és Ígéretében bízva kérjük, hogy mutassa meg nekünk azokat az embereket, lelki társakat, szolgatársakat, akikkel közösen kaphatjuk a Szent Lélek megújító és mindent újjáteremtő ajándékát! A Reformátorok példáját követve legyünk eszközök Megváltó Istenünk kezében! Egyedül Általa viselhetjük el és oszthatjuk meg terheinket: „Egymást terhét hordozzátok és így töltsétek be Krisztus Törvényét” (Gal 6,2) Ámen.
Nagy Erika,
Sárközújlak