,,Ne mondd: Ahogy ő bánt velem, én is úgy bánok vele, megfizetek mindenkinek cselekedete szerint!” – (Péld 24,29).
Olvasandó: Példabeszédek 23-29;
,,Szemet szemért, fogat fogért; Ezt még megkeserülőd; Ezt még visszakapod; Jössz te még az én utcámba; Ezért még megfizetsz; Na várj csak.”– a teljesség igénye nélkül csak néhány olyan mondatot idéztem, ami az emberi bosszúállás sokszínűségét fejezi ki. Ez az igevers a bosszúállás vagy a rosszért rosszat fizetni akarás kísértésétől óv. Arra buzdítja az olvasót, hogy álljon ellen annak a vágynak, hogy a saját kezébe vegye a dolgokat, és ehelyett bízzon Isten igazságosságában.
Az emberek inkább fizetnek vissza egy sérelmet, mint egy szívességet, mert a hála teher, de a bosszúállás öröm – mondta Tacitus. Első hallásra és látásra, tényleg örömöt és elégtételt adhat, ha visszaadjuk, de tulajdonképpen soha nem fog megnyugvást adni. A 29. vers óva int a bosszúvágytól. Ha mindig visszaadod, akkor tulajdonképpen egy ördögi kört hozol létre, amiből nincs kiút. Ismerjük a humoros mondást: a verekedés úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött!
A bosszúállás fogalmára a filmipar is komoly birodalmat épített. Gondoljunk csak vissza az utóbbi években szinte listavezetővé váltak azok a filmek, amik a bosszúállás műfaját erősítik. Ha csak a képregényfilmekre gondolunk, akkor a szuperhősöket tömörítő Bosszúállók franchise jut eszünkbe. Ha sorozatra gondolunk, akkor sokaknak talán egyből az EZEL – Bosszú mindhalálig! című sorozat ugrik be. De ha a Sylvester Stallone fémjelezte Rocky vagy Rambo filmekre gondolunk, akkor ott szinte szurkoltunk annak, hogy mikor adja vissza, egyenlíti ki a számlát!
A bosszúvágy és a bosszúállás megmérgezi a lelkünket és a gondolatainkat. Csak az fog lekötni minket, hogyan adjuk vissza. Ha azt az energiát, amit néha ebbe fektetsz, arra használnád, hogy megbocsáss, rendbe hozd a dolgokat, akkor azt vennéd észre, sokkal energiatakarékosabb és a következmények mindkettőtök számára hasznosak. A bosszúállás tulajdonképpen mindkét félt tönkre teszi és rombolja. Uralkodj magadon, ne engedj szabadságot ezeknek a gondolatoknak. Nagy valakinek érzed magad, amikor bosszút állsz? Hát tudd meg ez a legalantasabb. Nem méltó ez hozzád. Inkább abban mutasd meg a nagyságodat és emberségedet, amit Jézus Krisztustól tanultál, ez pedig az alázat! Légy szelíd, mint az Úr! Ő akkor volt a legerősebb, amikor mi a leggyengébbnek láttuk: a kereszten! Mert ott nem ítélt el minket, nem vágott vissza, nem állt bosszút, hanem életét adta érted, meg értem! Érted? A rosszat soha nem lehet rosszal legyőzni, hanem mindig csak a jóval. Az ítélet és a bosszú az Istené. Bízzunk az ő igazságosságában. Az ítéletet és a büntetést hagyjuk az Ő kezében! Ámen.
Varga Tamás slp.
Szamos-negyed