“Hallgass te, fiam engem, hogy légy bölcs , és jártasd ez úton szívedet” – (Péld 23,19)
Miért létezik az egymás utáni nemzedékek között szakadék, sokszor meg nem értés, sőt ellenségeskedés is? Egy vérből valók, apa nemzette őket, édesanya vigyázta álmukat és mégis…
Amikor az idősebb nemzedék azzal áll elő, hogy “bezzeg a mi korunkban…”, a fiatalnak mintha bezáródna a füle és a szíve mintha megkeményedne. Bizonyára azért is, mert az idős általában oktatni, tanítani akar, kötelező érvényűvé akarja tenni mindazt, amit ő megtanult vagy megélt. Nem tehet róla, ha nem tud lépést tartani a mai kor gyorsaságával, ha a modernnek nevezett dolgok idegenek számára.
Ez az Ige-vers a fiatal nemzedék felé, a gyermek felé fordul. Nemcsak atyai tanács akar ez lenni, sokkal inkább helyre tevése annak, ami megromlott vagy elferdült. A tékozló fiak, a magukat oly bölcsnek, tanultnak vallott gyermekek már “túl nőttek” szülőkön és nagyszülőkön, távol élnek az atyai háztól és még nem ébredtek rá arra, hogy meg kellene állni, vissza is kellene tekinteni, mert a folyton előre való nézés megvakít, káprázatával érzéketlenné tesz a családi fészek iránt. Egyszer mindenkinek az életében bekövetkezik az a pillanat, amikor lelkében újra hallja édesapja szavát: “légy jó és maradj ember minden körülményben”. Lehet, hogy akkor már késő lesz.
Hiszek a szó megszépítő erejében,
ez már több mint “Legyen!”
Kell hogy legyen visszatérés,
s akkor majd a nemzedékek
Atyánk előtt esnek térdre. Ámen.
Fodor Lajos