Velünk az Isten – 2023. június 27.

„A testvéri szeretetről pedig nem szükséges írnom nektek, hiszen titeket Isten tanított az egymás iránti szeretetre, és mert gyakoroljátok is ezt minden testvér iránt egész Makedóniában. De kérünk titeket, testvéreim, hogy egyre inkább gyarapodjatok ebben, és tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük nektek. A kívülállók iránt tisztességesen viselkedjetek, és ne szoruljatok rá senkire.” – (1 Thessz 4,9-12)

Pál apostol mindig nyitott szemmel, de nyitottabb szívvel követte a gyülekezeti tagok életét. Fontos figyelmeztetések és biztatások hangzanak el az előző versekben, és az apostol szeretné, hogy a keresztyén ember magatartását ezekben a dolgokban ne a félelem határozza meg, hanem Isten szeretetének a megtapasztalása. Kiemelendő a munkára való biztatás. Világunkban mindenki igazgató szeretne lenni, a kétkezi munkát egyre kevesebb fiatal képzeli el, mint kenyérszerzési lehetőséget. Thesszalonikában voltak olyanok, akik a munkát kizárólag a rabszolgák dolgának tartották, míg mások azt vallották, hogy a szabad ember naponta keveset dolgozik. Nevetséges kijelentések, de ezek valós dolgok voltak a keresztyénség születésekor, amikor sokan azt gondolták, hogy a vég közel van, ezért dolgozni felesleges. Pál saját életpéldája szemlélteti, aki maga is dolgozott, fizikai munkát végzett, hogy a keresztyén embernek igenis dolgozna kell, a munka ma is nemesit. Az élősködő, tétlen, rendetlen életmód nem illik Isten választottaihoz és nem mutat jó példát mások előtt. Ámen.

Ilonczai Zsombor,

Szárazberek

Vélemény, hozzászólás?