,,És ti a mi követőinkké lettetek és az Úréi, befogadva az igét sokféle szorongattatás között, a Szentlélek örömével, úgyhogy minden hívő számára példaképpé lettetek Macedóniában és Akhájában. Mert nemcsak Macedóniában és Akhájában csendült ki tőletek az Úr beszéde, hanem mindenhol híre ment Istenbe vetett hiteteknek, annyira, hogy szükségtelen arról bármit is mondanunk.” – (1 Thessz 1,6-8)
Isten népét és Krisztus egyházát mindig is egy kettős dinamika, egy szimultán befelé és kifelé tartó mozgás jellemezte és kellene, hogy jellemezze ma is. Befelé közösség, befogadás, szeretetben együtt élés. Kifelé pedig misszió, Jézus példája és parancsa szerint való élés. Az egyház egyrészt az a hely, ahol közösségben vagyunk, együtt imádkozunk, hallgatjuk az igét, másrészt viszont az a feladat, hogy Krisztus üdvösségét közvetítsük. Egyszerre van szó tehát odatartozásról és küldetésről.
Ezt látjuk a thesszalonikai gyülekezet életében is. A Szentlélek és Pál munkája által előbb az Úr követői lettek és befogadták az igét minden szorongattatás közepette. Ezután pedig példaképpé lettek az egész régióban, mivel tőlük csendült ki az Úr beszéde. Napjainkban elég nagy szorongattatás között élnek a keresztények, mondhatni ez a legüldözöttebb vallás a világon. De ilyenkor kell a leginkább szívünkbe zárni az Isten beszédét a Szentlélek örömével. Tudunk-e örvendezni a nyomorúság közepette? Ez is hozzá tartozik a Krisztus követéshez. De csak azután lehetünk példaképek, ha előbb követők vagyunk. Legyünk igaz követői az Úrnak, életünk minden napján, hogy szavainkkal, tetteinkkel, jó példánkkal, egész életünkkel láttassuk meg Krisztust a világban, hirdetve az Ő igéjét. Ámen.
Vajda Szabolcs slp.
Szatmár-Németi