Majd Ézsaiás ezt kérdezte: Mit láttak a házadban? Ezékiás így felelt: Mindent láttak, ami csak a házamban van, semmi sincs, amit meg ne mutattam volna nekik kincstáramban.Akkor azt mondta Ézsaiás Ezékiásnak: Halld a Seregek URának beszédét: „Íme, eljön majd a nap, amikor mindazt elviszik Babilónba, ami a házadban van, és amit elődeid gyűjtöttek mindmáig. Nem marad meg semmi, azt mondja az ÚR!” (Ézs 39,4-6)
Kedvesnek látszó gesztusnak indul, aztán kiderül, hogy végzetes hiba volt. Babilónia király ajándékot és küldöttséget küld a meggyógyult Ezékiás királyhoz. A házigazda mivel potenciális szövetségeseket és barátokat láttot bennük mindent megmutatott számukra a palotájában. Ez felelőletlen döntésnek bizonyult, mert nem kérdezte meg az Urat. Te kinek és miként mutatod meg a lelkedet? Kiknek szoktál megnyílni lélekben? Kinek vagy kiknek mutatod meg a legbelső értékeidet? Mint ahogy Ezékiásnak vannak értékeid, de ha méltatlanoknak mutatod meg, akkor ez ellened fordul.
Az ahogyan élünk kihatással van a következő generációra is. Sokan nem számolnak ezzel. A nem tudatos, a meg nem harcolt, a meg nem imádkozott döntés a lejtőre tolja nemcsak az ilyen embert de még az utódait is. Istennek van gondolata, hogy miként tárhatod fel magad a másik ember előtt és arra is, hogy kit érdemes szövetségesednek választanod.
Ő lehet a te szövetségesed és megtapasztalhatod, hogy a Tőle kapott értékek megmaradnak a szívedben sőt Ő maga újít meg téged. Ámen.
Törő Attila,
Patóháza