“Azt kérdezte tőlem az Úr: Mit látsz, Jeremiás? Így válaszoltam: Fügéket. A jó fügék igen jók, de a rosszak igen rosszak, sőt ehetetlenek.” (Jer 24,3)
Gyümölcseiről ismerszik meg az ember. Nem tudom, csak hogy látta-e Jeremiás azokat a fügéket, vagy kóstolta is, de mindenesetre érezte a különbséget.
Mi a gyümölcs, lelki értelemben? Az az érzet, ami a hitéletünk termel és amit kénytelenek érzékelni belőlünk a környékünkön élő emberek. A rothadt beszéd vagy a kedves szó. A szúró tekintet vagy a biztató nézés. Úgy forgolódunk a világban, hogy másokat súrolunk meg vele, vagy ölelünk és simogatunk. Csak mondjuk, hogy jót teszünk, vagy meg is tesszük, esetleg még viszonzás várása nélkül is.
Van olyan gyümölcs is, ami keserű és savanyú, de jótékony hatású. Ez igaz. Ilyen is kell, erre is szükség van: a lényeg a jótékony hatás, még mindig jobb, mint a műméz, ami édes ugyan, de nem őszinte.
Milyen gyümölcs kerül az ünnepi asztalra? Ez teljes mértékben attól függ, hogy hol és hogy érlelődött. Ha az Ige táplálja, istentiszteleti táptalaja lesz, akkor áldott és jótékony hatású gyümölcsök lesznek az asztalon. Ha a világból táplálkoznak azok a gyümölcsök, akkor rothadt gyümölcsök lesznek ott. És olyan csokimikulások, amelyeknek a csomagolása szép, de amikor kibontják, megfehéredett, borzasztó ízű, avas csokit tartunk a kezünkben. Sántító, de érthető képe ez a ma embere Isten nélküli ünnepének. Járja át a Szentlélek ünnepünket, teremjen bennünk olyan gyümölcsöket, amelyeket jó elfogyasztani! Legyünk áldássá! Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka