,,Ezt az igét mondta az Úr Jeremiásnak: Indulj, menj el a fazekas házába, mert ott akarom közölni veled igéimet. Elmentem tehát a fazekas házába, aki éppen a korongon dolgozott. De rosszul sikerült az edény, amelyet a fazekas agyagból készített a kezével. Ekkor egy másik edényt készített belőle a fazekas, ahogyan azt jónak látta. Ekkor így szólt hozzám az Úr igéje: Vajon nem bánhatok-e én is úgy veled, Izráel háza, mint ez a fazekas? – így szól az Úr. Hiszen olyanok vagytok a kezemben, Izráel háza, mint az agyag a fazekas kezében. Megtörténik, hogy kimondom egy népről vagy országról, hogy kigyomlálom, lerombolom és elpusztítom. De ha megtér gonoszságából az a nép, amelyről beszéltem, akkor én is megbánom, hogy veszedelmet akartam zúdítani rá.” – (Jer 18,1-8)
Isten parancsára a próféta a fazekasműhelybe megy, és a fazekasi tevékenységbe mélyedve figyeli a mester munkáját. Ez a mesterség Izraelben igen elterjedt volt, hiszen az edényekben tárolták a vizet és mindennemű folyadékot. Az edények formálását két korong segítségével végezték: Az agyagot a felsőre helyezték, míg az alsót lábbal forgatták. Jeremiás azt figyelte meg, hogy a mesternek néha azonnal sikerül a korongra tett agyagból a terve szerinti edényt kialakítani, máskor viszont nem, mivel a korongra tett agyag összetétele, állaga nem jó minőségű. A fazekas ekkor újra összegyúrta, és más formát készített belőle. A próféta számára azonnal világossá válik, mennyire hasonlít Istennek az emberen végzett munkája a fazekaséhoz. Ez a hasonlat Ézsaiás könyvében illetve a Római levélben Isten szuverén hatalmát szemlélteti, de itt az ő kegyelmére utal. Az agyag viselkedésétől és állagától is függ, mi válik belőle. Ha Izráel engedetlenséggel válaszol Isten megújító akaratára, akkor ítélet lesz a sorsa. Jeremiás világosan beszél az ember döntésének a lehetőségéről és így felelősségének súlyáról. Isten nem élettelen tárgyként bánik a választott néppel, kettejük között személyes viszony áll fenn. A nép reagálása befolyásolja Isten döntését. Legyünk olyanok Isten kezében, akiket a jó minőségű gyermekeiként szolgál, akik Őt képviseljük e földi világban. Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szatmár-Kültelek