„Éppen ott volt a zsinagógájukban egy tisztátalan lélektől megszállott ember, aki így kiáltott fel: Mi közünk hozzád, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje. De Jézus ráparancsolt: Némulj el, és menj ki belőle! A tisztátalan lélek pedig megrángatta az embert, és hangosan kiáltva kiment belőle.” – (Mk 1, 23-26)
A démonok ismerik Jézus erejét és félnek tőle. Velünk mi a helyzet? Sokszor úgy érzékelem, hogy a hitünk megélésben nehezen tudunk kilépni a komfortzónánkból. Hozzászoktunk a jól nevelt és kulturált keresztyénséghez, amelyben olykor ámuldozunk Jézus nagyszerű tanításain. Még egy-egy kegyes frázist is bevállalunk, hogy mások is lássák a hitünket. Csak épp ne kelljen megmozdulni Jézus hívására, vagy küldésére. Őrizgetjük a vámszedőasztalunk és a halászcsónakunk miközben Jézus követőinek valljuk magunk. Csakhogy ez esetben a keresztet kell felvennünk és nem az anyagi élet megkötéseit. Ha valóban ismernénk Jézus erejét, akkor nem lennénk ennyire könnyelműek.
Nem hiszek a véletlenekben. Az a tisztátalan lélektől megszállott ember nem véletlenül volt pont akkor a zsinagógában, amikor Jézus. Ezt a találkozót az Úr rendezte meg, hogy egy meggyötört ember felszabaduljon, és a szemtanúk gazdagodjanak egy csodával. Áldott alkalom az, amikor a szükségünkben felfedezzük a mellettünk lévő Megváltót.
Van valami megnyugtató ebben a jelenetben. A tisztátalan lélek úgy szólítja meg Jézust mintha harcra készülne, de az Úr lerendezi a dolgot néhány szóval. A gonosz ereje semmit sem ér a Krisztuséval szemben. Amikor ördögi bántások áldozatai vagyunk, akkor hívjuk segítségül a Megváltót, és megtapasztaljuk, hogy a pokoli gondok úgy tűnnek el, mint a pára. Ámen.
Erdei-Árva István-Béla,
Szamoskóród