“Ez az Írás, mely feljegyeztetett: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin! Ez pedig e szavak értelme: Mene, azaz számba vette Isten a te országlásodat, Tekel, azaz megmérettél a mérlegen és híjjávval találtattál. Peresz, azaz elosztatott a te országod és adatott a médeknek és persáknak.” (Dániel 5,24-28)
Mindig jó látni tapasztalni azt az Istent, aki szeret, megbocsájt, visszafogad, mint ahogyan a tékozló fiút visszafogadta az ő atyja. Félelmetes látni az ítélő, haragvó Istent. Belsazár király úgy gondolja, hogy ő a világ ura és senki sincs felette. Bálványainak áldozva, megszencségteleníti a jeruzsálemi templomból elhozott edényeket, melyeket az istentiszteleten használtak, hogy Isten szentségét nyiltan megalázza. A történelem során sok olyan rendszer és társadalom volt, amely nyíltan megalázta Isten szentségét, hírdetve, hogy senki nincs felettük, de Isten ezeket összetörte, életeket letörölve az élet palettájáról. Fájó látni, amikor emberek úgy gondolják, hogy ők uralnak mindent.
Egy fiatal embert megszólított a lelkipásztor, mert vasárnap dolgozott a legtöbbet. Amikor a gyülekezet istentiszteletre készült, ő akkor haladt el a munkagépekkel a templom előtt. Megkérte a lelkipásztor, hogy a vasárnapi munka helyett inkább jöjjön ő istentiszteletre. A fiatal ember felháborodva mondta, hogy ,neki nem parancsol senki, neki az Isten nem adott semmit, mindene amije van azt saját magának köszönheti. Nem sok idő múlva a lelkipásztor hallotta, hogy vasárnapi munka közben balesetet szenvedett. Elment, meglátogatta. A betegágyon elmodta ez a fiatal ember, hogy a baleset óta csak az cseng vissza a fülébe, amit a lelkipásztor akkor mondott neki. Könnyes szemmel mondta, hogy mindenem felett Isten van.
Mai társadalmunk is úgy gondolkozik mint Belsazár, kiakarjuk Istent zárni életünkből. Majd mi mindent uralunk, nincs szükség az Istenre. Jó példája ennek az amikor a templomokat bezáratták. Vajon Isten mikor fog jönni ítélni?
Van ebben a történetben egy másik szereplő is Dániel. Bármilyen volt a rendszer, akármilyen bálványok voltak felállítva, Ő és barátai megmaradtak Isten mellett, vállalva minden szenvedést. Az Isten nem hagyta őket magukra.
Adventbe ne ragadjanak magukkal a bálványok,a világ csillogása, hanem Istenre figyelve készüljünk az ünnepre.
Szilágyi István-Róbert,
Dabolc