„Nézzétek, milyen nagy az, akinek Ábrahám, a pátriárka zsákmányából tizedet is adott!” (Zsid.7,4)
Olvasandó : Zsid.7,1-10
Reformációra azért volt szükség, mert a keresztyén egyház a teológiai dogmák sűrűjében, Isten Igéjének meg nem értésében távol került Teremtő és Megváltó Istenétől. Elferdült az Istenlátásában, az Istenismeretében, a hitében, az Isten dicsőítésében is. Azt gondolta a legjobb helyen van, jó tanítványként szolgálja Krisztusát, de Jézus helyett a földi főpapját tartotta legnagyobbnak , tévedhetetlennek és tökéletesnek. A legnagyobb áldozatot bemutató főpap, Krisztus, érthetetlenné vált, kicsivé lett. Már a II-III. században a keresztyénség elfelejtette a Krisztusban élvezett csodás szabadság jelentős részét és visszatért a judaizmushoz. Tele lettek olyan szokásokkal, nézetekkel, intézményekkel, amelyek az evangéliumi korszak téves felfogásán alapulnak, tulajdonképpen visszaestek abba az állapotba, amelyet Ő felszabadított. Nem szabad visszacsúszni az ószövetségi formákba, szertartásokba. Keresztyénségünk, gondolkodásunk legyen újszövetségi. Mai Igénk üzenete különbséget tesz Melkisédek papsága és a judaizmus ároni főpapsága között. Az előbbit tartja Jézus Krisztus előképének a figyelmeztető üzenet, akinek papsága örökre megmaradt. Ha az Ő tiszteletének meg volt a helye az ősatya, Ábrahám életében, a mi életünkben is meg kell lennie a Krisztusénak. A helyén kell lennie az istenismeretünknek és imádatunknak. Jézus Krisztus az egyedüli közbenjáró Isten és ember között. Nagyobb főpapunk van nekünk Áronnál, de Melkisédeknél is! Reá nézzünk, Ő az Igazság királya, Aki békességet hoz népének! Papunk Ő örökké Melkisédek módján. (Zsolt.110,4)
SOLUS CHRISTUS! Ámen.
Nagy Erika,
Sárközújlak