„És kijöttek egész táborukkal, olyan sokan, mint a homok a tenger partján, és igen sok volt a ló és a szekér is. Mindezek a királyok összegyűltek, majd elindultak, és tábort ütöttek közösen a Méróm vizénél, hogy harcoljanak Izráel ellen. Ekkor azt mondta az ÚR Józsuénak: Ne félj tőlük.” (Józsué 11, 4-6a)
Isten népe hozzászokhatott már, hogy sokan szövetkeznek ellene. Ne csodálkozzunk, és ne szörnyülködjünk azon, hogy napjainkban is több oldalról éri támadás a hívő életet. Úgy tűnik, valamiért mindig könnyebb volt az embereknek Isten ellen összefogni, mint mellette. Ilyen volt egykor Bábel tornyának grandiózus ötlete, de ide sorolhatjuk a „feszítsd meg”-et kiáltó sokaság együttműködését is. Az ember, amikor hatalmat érez a kezében és erősnek véli magát, ellenállhatatlan kényszert érez arra, hogy azzal mások fölé kerekedjen. Többek között ez áll minden háború hátterében. Az ilyen erődemonstráció előbb-utóbb mindig szembetalálja magát Istennel. Akkor aztán a saját erejétől megrészegülve azt képzeli, hogy az Úr fölött is győzelmet arathat, de ez még senkinek sem sikerült, és nem is fog.
Amikor az életünk fenyegetései egyre hatalmasabbnak tűnnek előttünk, olyankor igyekezzünk meghallani Istent és megfogadni az ő üzenetét. Józsúénak elég volt mindössze ennyi bátorítás: „ne félj tőlük”. Hiába vonultak fel ellene „olyan sokan, mint a homok a tenger partján”. Hiába volt helyzeti előnyük a lovak és szekerek sokasága miatt. Hiába gyűltek össze a királyok Izráel népe ellen. Józsué tudta, hogy az általa vezetett nép ereje, nem a számokban, nem a korszerű fegyverekben, vagy a hadi tapasztalatban van, hanem Istenben.
Életünk kisebb-nagyobb győzelmei után adjuk meg Istennek a dicsőséget, mert neki köszönhetjük. Hajlamosak vagyunk büszkélkedni a teljesítményünkkel mondván: „én nem hagytam maga; én nem engedtem el magam; én sosem adtam fel”. Persze szükség van az erőre, a bátorságra, a kitartásra, a szilárdságra, de ezeket is mind Istentől kapjuk. Miatta vagyunk azok az emberek, akik oly sok győzelmet tudunk magunk mögött és megannyi vereségből felálltunk. Miatta van olyan jövőbe vetett reményünk, amely által nemcsak a holnap felé tekintünk nyugalmasan, hanem az örök élet felé is. Ámen.
Erdei-Árva István,
Szamoskóród-Dobrácsapáti