„Jézus így válaszolt: Menjetek el, és jelentsétek Jánosnak, amit hallotok és láttok: a vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak föltámadnak, és a szegényeknek az evangéliumot hirdetik.” (Máté 11, 4-5)
Hízelgő szavakkal sokra lehet jutni a gazdasági gépezetté silányuló világban, de egy ember valódi jelleméről mindig a tettei tanúskodnak. Ügyes retorikai módszerekkel, pszichológiai fogásokkal, no meg egy kis képmutatással sikeresen álcázható a hátsószándék. Előbb-utóbb viszont minden hazugság lelepleződik. Hogy milyen emberek vagyunk, azt leginkább a cselekedeteink mutatják meg. Dicsekedhet a szülő a páratlan nevelési ismereteivel, de ha őszinte szeretettel nincs ott a gyermeke mellett, akkor semmit sem ér a tudománya. Bókolhatnak nyájasan egymásnak a házastársak, de ha egymást nem támogatják és bátorítják, ha nem hordozzák közösen a terheket, akkor minden kedveskedő szó csak díszes csomagolása lesz a rossz párkapcsolatnak. Egy lelkészt kikiálthatnak a világ legjobb prédikátorává, de ha nem az Ige tanítása szerint él, akkor semmit sem ér a népszerűsége. Szóval minden esetben igaz, amit Jézus mondott: „gyümölcseikről ismeritek meg őket” (Mt. 7, 20).
Jézus nem volt dicsekvő, pedig lett volna mivel kérkednie, sőt még azt sem szerette, ha mások méltatták. Fitogtathatta volna hatalmát, hivalkodhatott volna istenségével, de ő inkább szeretettel szolgált. Ennek a szolgálatnak a gyümölcseiről beszélt Keresztelő János tanítványainak, akik mesterük kérdését tolmácsolták: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” (Mt. 11, 3). Különös, hogy János ilyet kérdezett, amikor már Jézus megkeresztelésekor felismerte benne az Isten fiát. Talán azért tette fel ezt a kérdést, hogy a válaszról a tanítványai is meggyőződjenek. Jézus viszont nem nyilatkoztatta ki isteni voltát, hanem engedte, hogy a tettei beszéljenek helyette: „a vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak föltámadnak, és a szegényeknek az evangéliumot hirdetik”. A hallottak után nem csoda, hogy a küldötteknek nem volt több kérdésük. A gyógyulások, a csodák és az evangélium terjedése minden kétséget kizárt.
Cselekedjünk mi is Jézus példája szerint, és engedjük, hogy a tetteink beszéljenek arról, kik is vagyunk valójában. Hadd mutatkozzon meg a munkánkban, az áldozatkészségünkben, a segítségünkben, a családunkban, a másokkal való bánásmódban, a megbocsátásunkban, a szeretetünkben, és az egész magatartásunkban, hogy mi Krisztushoz tartozunk! „Úgy tündököljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó tetteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat” (Mt. 5, 16). Ámen.
Erdei Árva István,
Szamoskóród-Dobrácsapáti