Magához hívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék őket, és gyógyítsanak mindenféle betegséget és erőtlenséget. (Máté 10, 1)
Jézus – mielőtt szolgálatra küldené tanítványait – hatalommal ruházza fel őket. Igen, mert nélküle semmit nem cselekedhetnek (Jn. 15, 5b). Két dolog nagyon hangsúlyos itt: az első, hogy Isten ügyét szolgálni csak úgy lehet, ha megbízásunk van tőle. Nem mi döntjük el, hogy mikor és hogyan szolgáljuk az Urat. Pál Ázsiában akarta hirdetni az igét, de a Lélek nem engedte. Isten egy látomás által adja értésére az apostolnak, hogy Európába kell mennie. A másik, hogy amit elérünk a szolgálat során nem a mi leleményességünknek, rátermettségünknek vagy más tulajdonságunknak köszönhetjük, hanem Isten hatalmának, amellyel megajándékozott minket. „Mid van, amit ne kaptál volna, ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?”- írja Pál apostol az I Kor 4, 7-ben. Minden képességünk, szorgalmunk, hitünk, hűségünk, és minden, amivel csak rendelkezünk Isten kegyelmi ajándéka. Soha ne a mi teljesítményünktől ájuldozzunk, hanem kiválasztó kegyelméért legyünk mindig hálás szívűek, hogy arra méltatott minket, hogy Krisztusban gyermekei lehetünk, és egy életen át neki szolgálhatunk!
Az apostoloknak „Izráel házának eltévelyedett juhaihoz” kell menniük. Isten nem kér számon tőlünk többet, csak azt és annyit, amit és amennyit reánk bízott. A „túlbuzgóságnak” nincs helye az istenes életben, és egyébként semminek, ami nem az Úr akaratából származik. Nem kell nekünk „túlteljesítenünk”, csak azt tegyük, amivel Ő megbízott bennünket. Ha erre figyelünk, akkor nem leszünk túlterheltek, nem égünk ki (burnout szindróma), mindig örömöt találunk a szolgálatban,mert Ő csak annyival terhel meg minket, amennyit összeroskadás nélkül elbírunk, hisz elegendő erőt is kapunk hozzá tőle. Ez akkor is igaz, ha egyébként az, amit tenni készülünk önmagában véve jónak mondható. A hívő ember olyan, mint a rabszolga, akinek nem lehet saját akarata, hanem mindig Ura parancsát teljesíti, de nem kényszerből, mint a valamikori rabszolga, hanem örömest és hálás szívvel. Ha ez nem mindig érhető tetten nálad – van ilyen a hívő életében is! – , akkor is van lehetőség az Úrhoz fordulni, tőle segítséget kérni, hogy adja meg azt, ami hiányzik belőled, hogy az Úr szolgálatában, ha tested el is fárad olykor, a lelked egyre jobban ujjongjon, boldogságban fürödjön! Bárcsak így lenne mindig! Ámen.
Szilágyi Balázs,
Szatmár-Láncos