Velünk az Isten – 2022. február 2.

„Ha jó a fa, jó a gyümölcse is, ha rossz a fa, rossz a gyümölcse is. Mert gyümölcséről lehet megismerni a fát. Ti viperafajzatok! Hogyan szólhatnátok jót gonosz létetekre? Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. A jó ember jó kincseiből jót hoz elő, a gonosz ember gonosz kincseiből gonoszt hoz elő. De mondom nektek, hogy minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján: mert szavaid alapján ítéltetsz majd igaznak, és szavaid alapján ítéltetsz majd bűnösnek.” (Máté 12,33-37)

A Szentlélek elleni bűnről különbözőképen ír a Szentírás: Szentlélek elleni igyekezet, a Szentlélek megszomorítása, a Szentlélek tüzének megoltása vagy a Szentlélek káromlása. A Szentlélek a bűnös ember elé tükröt tart, meggyőzi, hogy kövesse a jót, életét változtassa meg és szolgálja Istent. Nagyon sok ember köszönheti így a Lélek munkájának azt, hogy életet nyert és nyer folyamatosan, belőle táplálkozik naponta, általa erősödik meg. Ha az ember átadja magát és követi Istent, akkor a Szentlélek elpecsételi és igazságban jár. Jézus földi szolgálata idején voltak olyanok, akik nem fogadták a Lélek figyelmeztetését, ezért soha nem volt alkalmuk arra, hogy valódi szolgákká válhassanak. Az ilyenek pusztultak el Noé idejében, elsodorta őket az özönvíz, mert ugyan láthatták Noé igaz létét, sőt alkalmuk lehetett volna arra, hogy kövessék életpéldáját, de mégsem tették, mert szívük kemény és hideg volt. A fát a gyümölcséről ismerhetjük meg. Igy van ez az emberrel is, ezért fontos, hogy Isten lelke által vezetett ember, mindig a jó cselekedeteiről váljon ismertté. Ámen.

Ilonczai Zsombor,

Szárazberek

Vélemény, hozzászólás?