„De látva a szelet, megrémült, és süllyedni kezdett. Rémülten kiáltott: Uram, ments meg!” (Mt 14, 30)
Tény: vannak szelek, sőt óriási viharok. Bekapcsoljuk a televíziót, rádiót, vagy szörfözünk az interneten, szép kis viharokról kapunk tájékoztatót. Az is tény, hogy életünk tele van viharos eseményekkel. Egy-egy kemény mondat, amit nekünk mondanak, vagy mi mondunk másnak, fel tudja boritani a csendet.
Ráadásul mi keresztyének azért ki-ki lépünk a biztonságos hajóból, mi is felbátorodunk erre, meg Jézus is hív bennünket. Ez azt jelenti, hogy minket olyan problémák és veszélyek is érhetnek, amelyek a világi embereket nem igazán izgatják. Magasról tesznek rá, de mi emésztődünk miatta. Megéri ez ír? – tesszük fel a kérdést ilyenkor.
Süllyedünk. Magától minden süllyed, a gravitáció áldozata. A hit nélküli kapcsolat, amivel nem törődnek, alábbszáll. A házasság, amivel nem foglalkoznak, amit nem építenek, egyre inkább romlik. Nem kell tenni semmi rosszat, egyszerűen tartásából enged. És milyen jó, hogy nincs olyan mélység, amiből nem kiálthatunk fel: Uram segíts! Segíts süllyedő életemen, segíts házasságomon, segíts gyermekemmel/szüleimmel való viszonyomon, segíts viharvert kapcsolataimon. És jön az erő ma is.
Ha Krisztusra tekintünk, erőt kaphatunk. Az üdvösségünkre nézve is. Ha magamra nézek, semmi esélyem az üdvösségre. Ha Krisztusra nézek, nem veszíthetek. Nemcsak még nem, hanem soha. Ennek a tudata ad erőt talpra állni. A hit hat. Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka