“Monda nékik Jézus: Megértettétek-é mindezeket? Mondának néki: Megértettük, Uram” (Máté 13,51)
Gyermekkori kép villan belém: A vasárnapi ebédnél megkérdezte nagyapám, hogy “honnét vette fel a szent leckét a tiszteletes úr?” Szemlesütve válaszoltam, hogy pontosan nem tudom, de azt nagyjából el tudom mondani, hogy miről beszélt. Anekdótába való: Valakitől megkérdezik, hogy miről szólott a vasárnapi prédikáció? Válasz: Azt nem tudom, de arra emlékszem, hogy a tiszteletes úr milyen szépen ejtette ki azt a szót, hogy Mezopomámia. (Ez az egyetlen szó is több a semminél).
Igehallgatóként részt veszünk alkalomról alkalomra az istentiszteleteken vagy meghallgatjuk azokat, de ha megkérdeznek, olyan nehéz válaszolni arra a kérdésre, hogy mit tanultunk, mennyit okultunk egy-egy prédikációból. Mennyire figyelünk oda a hirdetett Igére? Az egyik esperes, amikor azt rótták fel neki, hogy hosszan beszél és sokakat elkap az álom, azt válaszolta nagy bölcsen: Legalább a templomban alszik az, aki nem bir figyelni és nem másutt.
A hét példázat után teszi fel Jézus a hallgató sokaságnak a kérdést. Megértettétek-e? Kíváncsi lennék arra, hogy ha rákérdezett volna a Mester arra, hogy melyik volt az első példázat, hányan emelték volna fel a kezüket. Értették volna-e, hogy jó talajra (jó szívre) van szükség ahhoz, hogy az elhintett mag teremjen legalább harminc annyit? Vizsgáztat bennünket a mi Urunk. Nem mindig tudunk válaszolni, vagy nagyon könnyen válaszolunk vagy bólogatunk. Sokszor arra is “Igent” mondunk,amire “Nemmel” kellene válaszolni csak azért, hogy elnyerjük a Mester tetszését. Azt gondoljuk, hogy mi milyen sokat tudunk, közben arra sem vagyunk képesek, hogy az Istenhez és a felebarátunkhoz való viszonyunkat rendezni tudjuk. Értjük, hangoztatjuk, de nehezen cselekedjük, mert azt már nehéz.
Uram, naponta kérdezel,
szégyellem:
Tudom a választ,
ám adj, ne csak értelmet,
bölcsességet a Minden értéséhez..
Ámen.
Fodor Lajos